2013.01.26. 13:20
A győztesek profilja ..
Ahhoz, hogy elnyerjük a győztesek jutalmát, mindig előre kell futni, anélkül, hogy felelevenítenénk a múltat, vagy elmúlt helyzetekbe kapaszkodva élnénk.
A győztesek profiljának van egy közös jellemzője. Minden nagy ember, aki az élet valamilyen terén fontos sikereket ért el, közös nevezőt birtokol: tudják, hogy kik ők, hogy mit akarnak, és miért, eljutottak a megvalósításhoz szükséges bölcsességre, és semmi sem állíthatja meg őket.
Mindezekhez öt dologra van szükségünk: határozott önazonosságra, Isten tervének átlátására, az elérendő cél megállapítására, ezen felül indítékra, hogy megtegyed a dolgokat, és állhatatosságra a nehézségek és kudarcok között is.
Az állhatatosság az előleg amit ki kell fizetni ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a győztesek jutalmát. Az állhatatlanság a kisebb erőkifejtés törvényének a leánya, egyike hedonista társadalmunk legveszélyesebb csapásainak. Olyan korban élünk, ahol minden automatikus. Elég lenyomni egy gombot ahhoz, hogy ajtókat nyissunk ki, eljuttassunk egy üzenetet a világ másik felére, vagy irányítsunk egy számítógépet.
De az élet más, olyan lassú folyamat, amely türelmet és kitartást kíván.
forrás:
Jose H. Prado Flores: Pál Titka.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.