Aki szeret, feltétel nélkül igent mondd a szeretett lényre. Nem valamelyik tulajdonságát szereti, hanem a személyt, aki persze a tulajdonságaiban nyilvánul meg, de mégis több a jellemvonások összességénél. 

A szeretet a személyre vonatkozik, annak hibáival együtt. Ám a valódi szeretet a pillanatnyi fellángolással ellentétben a valósághoz kapcsolódik, és egy személy valóságára irányul, még akkor is, ha az fejletlen, rejtett vagy eltorzult. A szeretetben persze benne él a megbocsátásra való fáradhatatlan készség, ami viszont megkívánja, hogy a bűnt bűnnek lássuk. 

A megbocsátás gyógyít, ezzel szemben, a gonosz a betegség jóváhagyása rombol: az, hogy egyszerűen tudomásul veszem a másik betegségét, ami a másik számára semmiképpen sem lehet jó.

Úgy is mondhatnánk: a megbocsátás fájdalmas átmenet a bűn kábulatából a szeretet igazságába. 

Aki megbocsát, az a bűnös előtt, vele együtt járja be a haláltól az újjászületésig vezető utat, így segíthet, hogy a bűnös végigmenjen a fájdalom sötét folyosóján. Ez az út kizárólag a fájdalom és a halál által történő átváltozás vállalása árán járható, mert csak így tűnik fel a sötét éjszakában az új élet reményének fénye. 

Megfordítva: csak a szeretet adhat erőt a megbocsátásra: vagyis arra, hogy együtt menjek a másikkal a megtisztító szenvedés útján. Csak általa vagyunk képesek megmaradni a fény hordozóinak, a sötét végtelennek látszó alagútban, és érzékeltetni az újjászületés ígéretének friss levegőjét.

forrás:

Joseph Ratzinger: Krisztusra Tekintve

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.