2013.02.03. 23:20
A ránk mért keresztről ..
Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna, mi válik hasznodra, ebben vagy abban a helyzetben, miféle szenvedés, kísértés vagy fájdalmas veszteség, nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint az ami ért.
Isten örök gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet saját Szívéből értékes ajándékként neked adja.
Mielőtt elküldötte volna, mindentudó szemével megszemlélte, isteni értelmével átgondolta, bölcs igazságosságával megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette.
Mind a két kezével megmérte, hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb, egy milligrammal se nehezebb a kelleténél. Azután megáldotta szent nevével, fölkente kegyelmével, beléje lehelte vigaszát, és még egyszer rád és bátorságodra pillantott.
Így most egyenesen az égből jön feléd, mint Istennek hívása, s könyörülő szeretetének ajándéka, hogy egészen önmagaddá légy, és Istenben megtaláld beteljesülésedet.
forrás: Szalézi Szent Ferenc
A szenvedésben egyszer kiejtett "Áldott legyen az Isten" többet ér ezer "Hála Isten"-nél, melyet jó sorsunkban hangoztatunk.
forrás: Avilai Szent János
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.