Isten a maga valóságával minden emberben él, minden lélek templom. Isten dicsősége tölti be, még ha nem is látja, nem is tudja, még ha önmaga bűnben is él. 

Ha a kegyelem állapotában van, akkor tündöklik Isten gyönyörűségének verőfényében maga is, akár a tiszta kristály a napsugárban.  

Az igazak igen is látják, valóban élvezik ezt a fényözönt, amely számtalan lélekből kitör. A szeretet nagy isteni színjátéka ez. A szereteté, amely mint kozmikus valóság, mint erkölcsi jóság, mint isteni kegyelem is megjelenik. Mindez a legteljesebb tárgyi és erkölcsi, sőt a személyek egységében és boldogságában is előretörő valóság. 

Az ember önmagában élvezheti az Istent. Önmagában, mint sajátját, mint önmaga életét, egyéni erejét, állandóan élvezhető személyi boldogságát.

Nem holt anyag vagyunk, hanem fejlődő élet, tündöklő ragyogás, meleg szeretet, valóságosan megistenült lehetőség.

Urunk színeváltozásában csodálatos szépségben jelent meg apostolai előtt: "Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt mint a fény" (Mt 17,2). Isten gyönyörűségéből valami megjelent külsején, áthatott ruháján is. Jézus Istensége, a Szentháromság gyönyörűsége rajtunk is kivetítődik, mi magunk sugározzuk, árasztjuk Isten szépségét... Isten jelenléte maga is valóság... 

Nyomában lássuk magunkat így, ilyen isteninek, elragadó jónak és szépnek. Lássuk magunkat és társainkat mind ilyennek. Érzékeljük lelkileg minél gyakrabban a teljes egység belső valóságát, megistenült életünk áldott következményeit. Tudatosan élvezzük és sugározzuk Istenből nyert szeretetet, gazdagságunkat mindenfelé. 

 

forrás: 

Rendesi M. György - Egyéniségünk kibontása

A bejegyzés trackback címe:

https://s-meg-kell-a-buzanak-erni.blog.hu/api/trackback/id/tr647468982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása