Gondolom, szeretnétek megtudni milyen a langyos lélek állapota. Nos, a következő. Egy langyos lélek még nem teljesen holt Isten szemében, mivel a lelki életét alkotó hit, remény és szeretet nem hunyt ki benne teljesen. Hite azonban nem buzgó, reménye nem szilárd és szeretete nem lángol ...

Semmi sem hat rá mélyen. Igaz meghallgatja Isten szavát, de gyakran untatja. Kicsit fáradtan hallgatja, kicsit szokásból, mint aki azt gondolja, hogy már eléggé ismeri, vagy már eléggé megvalósította. A kicsit hosszabb imától irtózik. Elméjét annyira lefoglalja a tevékenység, hogy alig fejezte be az egyiket, már a másikba kap ...

Szegény lelke mintha halálküzdelmet vívna. Már húsz éve tele van szent vágyakkal, de közben semmit sem változtatott rossz szokásain. Hasonló ahhoz az emberhez, aki irigyli azt, aki a diadalszekéren áll, de még csak a lábát sem méltóztatik megmozdítani, hogy maga is felszálljon. A föld javaiért nem akar lemondani az örök javakról. De valójában nem akar se kimenni ebből a világból, se a mennybe menni, és ha az időt fájdalom és kereszt nélkül tudná eltölteni, soha nem kívánkozna el ebből a világból. Ha azt halljátok tőle, hogy ez az élet olyan hosszú és nyomorúságos, ez csak akkor történik, nem minden alakul kívánságai szerint. 

Ha a jó Isten valahogyan arra akarja kötelezni, elszakadjon ettől az élettől, ezért kereszteket és ínséget küldd rá, felháborodik, nekikeseredik, panaszkodik és jajong, gyakran kétségbe is esik. Mintha nem akarná többé elismerni, hogy mindezeket a jó Isten küldi az ő javáért, hogy elszakítsa őt az élettől, Magához vonzza. Mit tett, hogy ezt érdemelte? - gondolja magában. Sokan nagyobb bűnösök, mint ő, s mégsem szenvednek ennyit.

A jólét napjaiban nem feledkezik el Istenről, de önmagáról sem! Szépen el  tudja sorolni azokat az eszközöket, amelyeket alkalmazva ilyen sikert ért el. Azt gondolja, hogy nem sokan értek volna el hasonló sikert. Ezt ismételgeti, s szereti, ha mások is ismétlik. Valahányszor hallja mindig újra örül. Akik hízelegnek neki azokkal igen kedvesen bánik. Azokkal szemben viszont, akik nem adják meg neki a szerinte megérdemelt tiszteletet, rendkívül hűvös, közömbös, mintha csak azt mondaná, mennyire hálátlanok és mennyire nem érdemlik meg, hogy jót tett velük.

Igaz, a langyos keresztény még elég szabályosan teljesíti kötelességeit, legalábbis látszólag. Minden reggel térdenállva imádkozik. Biztos, hogy húsvétkor minden éveben a szentségekhez járul, sőt esetleg évente többször is. Azonban mindebben annyi a kelletlenség, annyi a hitványság és a közömbösség, oly kevés a felkészültség, oly kicsi az életmódbeli változás, hogy világosan látszik: kötelességeit csak megszokásból teljesíti, mivel éppen ünnep van, s ilyenkor így szokott tenni ...

Ami imáját illeti, nos egyedül Isten tudja, hogyan imádkozik: sajnos előkészület nélkül. Reggel nem a jó Istennel van elfoglalva, még kevésbé szegény lelke üdvösségével, hanem a tengernyi munkára gondol. Elméjét annyira megtöltik a földi gondok, hogy ott nincs többé hely Isten számára. Arra gondol, mit tesz aznap, hová küldi gyermekeit és szolgáit, hogyan sietteti munkáját. Igaz térdelve imádkozik, de se azt nem tudja mit kérjen a jó Istentől, se azt mire van szüksége, sőt még azt sem, ki előtt térdel. Tiszteletet nélkülöző cselekvésmódja bizony hamar megnyilvánul. Szegény aki nyomorúsága ellenére nem akar semmit és szereti saját szegénységét. Szinte reménytelen beteg, aki megveti az orvosokat és szereti saját kóros állapotát.

A langyos lélek nem követ el súlyos bűnöket. Viszont egy kis rágalomból, hazugságból, gyűlölködő érzésből, ellenszenvből, féltékenységből, kis színlelésből nem csinál nagy ügyet. Ha nem kapja meg azt a tiszteletet, amelyet véleménye szerint megérdemel, értésetekre adja, mégpedig olyan ürüggyel, hogy a jó Istent éri sérelem; persze inkább ezt kellene mondania: ő van megsértve ...

Igaz, a szent szertartások alatt nem akar aludni, hiszen fél is attól, hogy ezt észreveszik, de óvakodik a legkisebb erőfeszítéstől is. Az ima és a szentmise idején nem akar elszórakozni, mivel azonban ez küzdelmet jelentene, türelemmel elviseli a szórakozottságot, hangsúlyozza, hogy nem szereti. A böjti napok szinte semmit sem jelentenek, egyrészt mivel előrehozza az ebéd idejét, másrészt meg olyan bőségesen reggelizik, hogy az felér egy vacsorával; arra hivatkozik, hogy a mennyországot nem éhséggel kell meghódítani.

Ha valami jót tesz szándéka nem mindig tiszta: tetszésére akar lenni valakinek, vagy együttérzés fűti, olykor meg a világnak akar tetszeni.

Számukra a súlyos bűn kivételével minden megengedett ... Szeretnek jót tenni, de szeretnék, hogy ez ne kerüljön túlságosan sokba, vagy csak nagyon kicsibe. Szeretnék látni a betegeket, de ehhez az szükséges, hogy maguk a betegek keressék fel őket. Van miből alamizsnát adniuk, tudják is, hogy ez és ez az embere rászorul, azonban megvárják, míg az maga jön kérni; nem előzik meg.

Még többet is mondhatunk: a langyos életet folytató ember végez jó cselekedeteket, szentségekhez járul, rendszeresen megjelenik a szertartásokon, de mindezekben igen kevés a hit, az is csak gyönge és erőtlen, reménye a legkisebb próbatételre meginog, Isten és emberszeretete langyos, nincs benne semmi öröm. Mindaz amit tesz nincs teljesen elveszve, de nem sok hiányzik hozzá.

forrás:

Gerard Rossé - A Szent Plébános.

- Vianney Szent János példabeszédeiből - A pünkösd utáni 18. vasárnapra -

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.