"A beteljesüléshez hozzátartozik a várakozás is, – az élet minden területén – amikor még tudtak élni az emberek – mert ismerték az élet dinamikáját, átélték a hiányt..."

Koraszülött

Kipke Tamás jegyzete

Nem kell szakképzett szülésznőnek vagy orvosnak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, a koraszülés egyaránt veszélyes arra, aki szül, és arra is, aki születik. Mindennek megvan a maga ideje – bibliás bölcsesség ez az Ószövetségből, a Prédikátor könyvéből. De ahogy a kétezer-háromszáz éve megfogalmazott gondolatok, és az egész Biblia, úgy sokaknál – egyre többeknél – maga a bölcsesség is feledésbe merül. Korunk mintha a felejtés nagy korszaka volna.

Feledékeny és türelmetlen korunkban hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a készülődés fontosságáról. A zenekar sokat próbál, a muzsikusok otthon is szorgalmasan gyakorolnak a nagy fellépés előtt – ha valóban fontos számukra az a koncert. Ami igazán sokat jelent nekünk, attól nem szabad sajnálni az időt – beleértve a rá való felkészülést is. Valójában az az értékes számunkra – még ha elfelejtkezünk is róla! –, amire nem sajnáljuk a perceket, órákat, napokat és éveket. Ha több időt töltünk a számítógép előtt, mint a társunkkal, a bevásárlóközpontban, mint a templomban, akkor legyen legalább annyi tisztesség bennünk, hogy belátjuk, ez mit is jelent…

Könnyen és gyorsan – korunk jelszavával hirdetik magukat manapság a nyelviskolák, az autóvezetői és karriertanfolyamok, és gyakran a hiteleket kínáló bankok is. Pedig tudhatnánk, hogy a gyorsan bekebelezett tudás nem hagy elég mély nyomot az agyi struktúrákban, a másfél hónap alatt megszerzett jogosítványok számának növekedése szoros összefüggésben áll a közúti balesetek sokasodásával, a könnyen és gyorsan felmarkolt hitelek a fizetésképtelenné válással.

A koraszülött vizsgajegyek és diplomák, jogosítványok és karrierek korában a könnyen és gyorsan igénye vezet egyre többeket emberi kapcsolataik terén is. Pedig az odaadott idő nemcsak jelzi valaminek-valakinek a fontosságát, hanem növeli is. Gondoljunk csak A kis herceg bölcs rókájára Saint-Exupéry meséjében: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, azt teszi olyan értékessé a rózsádat.”

Mindez arról jutott eszembe, hogy advent első vasárnapján egy dunántúli kisváros főterén láttam egy életnagyságú betlehemet: szalmatetős istálló, benne az állatok, a pásztorok, a napkeleti bölcsek, József és Mária – és a jászolban a Kisded. Mintha már karácsony volna… Igaz, már évek óta így megy ez: november végétől amolyan álkarácsonyi „very happy” hangulatot árasztanak az üzletek kirakatai, azt harsonázva, hogy „már csak az kell, hogy tőlünk – jó sokat – vásárolj, és teljes lesz a boldogságod”.

Nem lesz teljes. Legkevésbé éppen azoké, akik könnyen és gyorsan kapják meg azt – amit nem is vártak… A beteljesüléshez hozzátartozik a várakozás is – az élet minden területén. A nagy ünnepeket várakozó időszakok előzték meg akkor, amikor még tudtak élni az emberek – mert ismerték az élet dinamikáját. Átélték a hiányt, amit kitölteni hivatott az ünnep: böjtölve várták az ünnepi vacsorát. A jegyesek is böjtölve várták a menyegzőjüket – átélték a hiányt, azt, hogy szükségük van a másikra. Az adventi várakozás és böjt lényege is ugyanez volna: éljük át a hiányt. Akiben nincs hiányérzet, aki mindenféle pótlékokkal – drága kacatokkal, futó kapcsolatokkal vagy olcsó hangulatokkal – tölti ki a benne ásító űrt, a sóvárgó hiányt, az nem jut el a várakozásig. És aki nem jut el a várakozásig, annak számára nincsen, mert nem lehet beteljesülés.
Ezért aztán rosszkedvűen néztem azt a kisvárosi betlehemet, benne a koraszülött Kisdedet. Ne altassuk el hiányérzetünket, ne tegyünk úgy és ne érezzük azt, mintha. Nem. A jászol még üre

forrás: Új Ember - Magyarország katolikus hetilapja

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.