Mert „szeretet az Isten, és aki szeretetben él, Istenben él” .

Ellenben: „A szeretet ellen véteni annyit jelent, mint Isten szemefényét megsérteni”. És mintha a hasonlat nem volna elég erős Padre Pio hozzáteszi:

-       A szeretet ellen vétkezni annyi, mint bűnt elkövetni a természet ellen.

Nos, a szeretet bizonyságot tesz magáról. Hogyan? Azzal, hogy bizalommal vagyunk az iránt, akit szeretünk. Minél több a szeretetünk, annál nagyobb a ráhagyatkozásunk. Isten, a legelső lény, akit szeretnünk kell, próbára tesz minket, mikor megengedi, hogy szeretetünket iránta bebizonyítsuk.

-       A legszebb hitvallás a sötétségben tör fel ajkunkról, az áldozatban, a szenvedésben és a jóra irányuló legmagasabb fokú és rendíthetetlen erőfeszítésünkben.

Mint villám hasítja szét lelked homályát, s a viharon keresztül Istened szívéig ragad téged.

Mert az orkán tetőpontján is „ az Ön lelke az Isteni Jegyes karjaiban pihen, mint kisgyermek az anyja ölén; éljen hát félelem nélkül és aludjon nyugodtan azzal a szilárd tudattal, hogy az Úr azon az úton vezeti, amely a legjobb az Ön számára”. Majd így folytatja:

-       Ne higgye, hogy csak a levegőbe beszélek, vagy kíméletesen akarok bánni Önnel: egyáltalán nem, ez a tiszta igazság. Ha tehát Jézus kinyilatkoztatja magát, köszönje meg neki; és ha elrejtőzik, azt is köszönje meg. Minden a szeretet játéka. Márpedig Isten a barátait több szigorúsággal kezeli. Előlük rejtőzik el. És nekik nyilatkoztatja ki magát villámok közt a és a Sínai-hegy homályában.

-       Íme, itt vagy egy égő csipkebokorban. Amint lobog, a levegő megtelik felhőkkel. Az emberi szellem működése megszűnik, és már semmit sem ért. De Isten beszél, jelen van a lélek számára, aki hallgatja, megérti Őt, szereti és szent félelmet érez.

Amint Szent Pálhoz és a szentírási hagyományokhoz hű misztikusok tették, Padre Pio is úgy látja az embert, mint a test, a lélek, és a szellem hármas egységét. Amíg a lélek ereje lángjával vagy biztos iránytűjével Isten tetszését keresi, semmit sem veszített el: sőt mindent megnyert.

-       Ha szeretni akarunk, az már a szeretet jele. És ezt a vágyat vajon ki helyezte szívedbe?

Kegyelem nélkül ki tudjuk-e alakítani magunkban akár a legcsekélyebb szent vágyat is?  Isten saját maga van jelen ott, ahol vágyakozás van, hogy szeressük őt.

Tehát:

-       Legyen bár a világ fenekestől felforgatva, és borítson el mindent a sötétség, nem fontos. Mennydörgés és viharfelhők közepette is veled van Isten.

-       Ha a Sínai-hegy komorságában tartózkodik villámlás, felhők és mennykövek között, nem lennénk elégedettek, hogy közelében vagyunk? Más szóval: többre fogjuk értékelni az ajándékokat, mint a mindenkinél jobban szeretett személyt, az ajándékozót?

-       Mert hiszen – folytatja Padre Pio kitartóan – Isten annyira megmérhetetlen, annyira megközelíthetetlen, hogy a lélek minél inkább behatol szeretetének mélységeibe, annál inkább kisebbedik benne ennek a szeretetnek az átérzése, olyannyira, hogy úgy tűnik előtte, többé nem tud szeretni… Higgye el nekem: minél inkább szereti egy lélek Istent, annál kevésbé érzi azt.

Ne feledjük, hogy Padre Pio a próbára tett lelkekhez fordul, akiken felismeri az isteni eredetű szenvedést, s akiket azzal a mesteri tudással kezel, amelyet csak a tapasztalat nyújt. Mindamellett oktatásának jó része minden keresztény számára értékes, aki túlságosan könnyen hajlik a szorongásra, nyugtalanságra és gyanakvásra, „a léleknek ezekre a fekélyeire”. Útmutatása kiváltképpen felszabadító és békét hozó. Padre Pio tisztában van korunk betegségével, és fáradhatatlan abban, hogy orvosságot nyújtson rá.

-       A szorongás nagyobb baj, mint a baj maga…

Járjatok egyszerűségben az Úr útján, és ne gyötörjétek lelketeket! Tekintsetek hibáitokra szent és csendes utálkozással, és ne azzal a monoton s nyugtalan gyűlölettel, amely csak hízlalja azokat! Emlékezzetek rá, hogy a haszontalan vágyak ellensége vagyok, csakúgy mint a veszedelmes és gonosz vágyaknak.

Az a döntő, amit Isten akar számunkra. Ha úgy kíván velünk beszélni, mint Mózeshez, villámok között és az égő csipkebokor füstfelhőjében, ne ragaszkodjunk makacsul ahhoz, hogy lágy és üde szellőből szóljon hozzánk, mint Illéshez.

 Ahelyett tehát, hogy „hibáitok fölött filozofáltok, maradjatok a bárkában, ahová helyeztelek benneteket” a szent engedelmesség nevében.

-       Tombolhat vihar. Éljen Jézus! Nem fogtok elveszni. Ő alszik, de a kellő pillanatban fel fog ébredni, hogy újból szélcsendet teremtsen nektek. Szent Péter száraz lábban járt volna a hullámokon, ha nem kezdett volna félni és kételkedni.

Hangsúlyozza:

-       A legnagyobb sérelem, amivel Istent megbánthatjuk, ha kételkedünk benne.

Következésképpen, „távolítsunk el magunktól mindenféle gondot és nyugtalanságot a lelki és evilági szenvedések hordozása közben – bármilyen formában érkezzenek is -, mert ezek akadályozzák a Szentlélek szabad működését. A türelem annál tökéletesebb, minél kevésbé vegyül gondokkal és szorongással.

Ne vonjátok kérdőre Istent, és sohase mondjátok neki: miért?

Még az utat se nézzétek, amelyen vezet benneteket. Hogy pusztaságon kell-e áthaladnotok, vagy mezőkön, számít ez valamit? Hanem inkább: - Jézus szerelmére kérlek benneteket, szegezzétek szemeteket arra, aki vezetőtök, valamint az égi hazára, ahová el akar kalauzolni titeket. 

Csak elérkezzetek ezen az úton amely a ti utatok, az Isten által teremtett lelkek egyetlen céljához, ahhoz ugyanis, hogy legkedvesebb fiához hasonlóvá váljatok és Őbenne fokról fokra megdicsőüljetek.

Jól figyeljetek rám: Jézus születéskor a pásztorok hallották az angyalok énekét, amint az írásból tudjuk ezt. De az nincs benne, hogy a Szent Szűz és Szent József, akik az Isteni Kisded közvetlen közelében voltak, szintén hallották az angyalok hangját és látták volna az égi fényességet. Ellenkezőleg, mit hallottak ők? Az Újszülött sírdogálását… És mit láttak egy hitvány mécses pislákoló fényénél? A Gyermek könnyekben ázott szemeit és a hidegtől teljesen átjárt kicsiny testét. Nos, kérdezlek benneteket: hol maradtatok volna szívesebben, ha a választás rajtatok áll? A gyermeksírástól hangos, sötét istállóban-e, vagy az örömtől újjongó pásztorok mellett, az édes égi dallamok özönében és annak a csodálatos fénynek a ragyogásában? Tudom, mit fogtok válaszolni! Azt mondtátok volna, mint Szent Péter: „Jó nekünk itt lennünk”. Hát én biztosítalak titeket, hogy a betlehemi barlangban vagytok, a hidegtől reszkető Jézus közvetlen közelében, vagy – még inkább – Máriával vagytok a kálvárián, ahol csak szögeket, töviseket, halált, agóniát, sötétséget és elhagyatottságot szemléltek.

Kérve kérlek benneteket, szeressétek meg a Jászolt és a sötétség közepette kereszten függő Istenünk Kálváriáját.

 Padre Pio nem kényezteti el lelki gyermekeit!

Ellenkezőleg: kötelezi őket, hogy harcoljanak, mialatt felfegyverzi őket a kemény megpróbáltatásokkal szemben:

-       Üdvös vésőütések sorával és gondos csiszolással készíti elő az Isteni Művész azokat a köveket, melyeknek az örök épület falaiba be kell épülniök.

Ezért minden örök dicsőségre hivatott lélek joggal tekintheti magát építőkőnek. Bizony szükség van rá, hogy az Égi Atya, mielőtt felhasználná, kalapács és vésőütésekkel formát adjon neki és lecsiszolja.

Hogy mit kell értenünk azokon a vésőütéseken? A lelki sötétséget, a szorongásokat, a kísértéseket, a lelki szenvedéseket, valamint a testi betegségeket is. Köszönjétek meg tehát az Égi Atyának, hogy  végtelen irgalmában méltónak talált az ilyen bánásmódra.

forrás: 

Maria Winowska : Krisztus mai tanúi; Padre Pio Igazi Arca című könyvből. 

- 91-99 oldal -