Barsi Balázs atya konferenciabeszéde advent első vasárnapján

Barsi Balázs atya konferenciabeszéde advent második vasárnapján

Barsi Balázs atya konferenciabeszéde advent harmadik vasárnapján

Barsi Balázs atya konferenciabeszéde advent negyedik vasárnapján

forrás: Bonum Tv

Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya!

Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól!

Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: „Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!

Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne.

Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.”

Szof 3,14-18a

Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!
Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki.

Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.

Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.

Fil 4,4-7

Az eredendő bűntől mentes emberi természet csodálatos volt, de összehasonlíthatatlan azzal, a mit Isten nekünk adott Krisztusban. 

Elmondhatjuk, hogy Isten azért engedi, hogy eltörjön a csontunk, hogy Ő maga helyrehozza azt, és ez által nem csak erősebb, de törhetetlen is lesz. Isten hagyta, hogy ne csak az Isteni kegyelmet veszítsük el, hanem azt az állapotot is, amelyben mi az Ő szolgái, engedelmes rabszolgái voltunk. 

Előre látta, hogy el fogunk bunki; nem ő okozta ezt, de megengedte. Azért tette ezt, hogy egy dicsőséges, új alkotást hozzon létre, ami felűlmúlja az emberi természet minden lehetőségét. Ezzel Krisztus elvette a bűnös emberi természetünket, és nem csupán az életnek adta vissza, hanem egyesítette magával. Így a bennünk visszanyert élet isteni lét volt. A nekünk adott kegyelem saját istenfiúsága volt.

Mi pedig osztozunk Jézus Krisztus istenfiúságában! Ez a megváltás lényege és a katolicizmus szubsztanciája. Krisztusban megkeresztelve az isteni természet részeseivé váltunk (Pt 1,4). A Szenthátomság életét éljük, Krisztus Atyját "Atyánknak" hívjuk. 

Az élet ennél jobbat vagy ennél tökéletesebbet nem adhat. És egyik sem lett volna lehetséges, a kegyelmi állapot bűnbeeséssel történő elvesztése nélkül, ami azért következett be, mert Isten megengedte a rosszat.

forrás:
Scott Hahn: A mi hitünk legyőzi a világot

Ha Jézus Krisztus semmiféleképpen nem szenvedne jelenleg, hogyan kellene értelmezni a szívét körbefonó töviskoszorút? Talán kizárólag szimbolikusan értendők az Úr Szent Pálhoz intézett szvai: >Én vagyok Jézus, akit te üldözöl< ?

Említettük, hogy Jézus nem szenved Fizikai Testében (habár lelkében részvétet érez): szenved azonban Misztikus Testében. A katolikusok e Miszikus Test tagjai, s ileyen minőségükben bűneik, még a legrejtettebbek is, valódi sebet ejtenek a Misztikus Testen. Jézus Krisztus tehát Miszikus Testében tovább szenved.

Jézus Krisztus jelenleg is szenved, mert a Misztikus Test jelen-valóság. Ezért bűneim nem csak a kegyelmet rombolják le bennem, hanem másokra is fenyegetést jelentenek, mert mellőzni kénytelenek segítségemet.

De a többi hívők bűnei sem hagyhatnak minket közömbösen. A Misztikus Test sebei ezek, bennünk, élő tagokban és lehetetlen, hogy ne sínylenénk meg, ahogy fizikai testünk tagjainak egészében is. Ez egy természetfölötti valóság nagysága:
>Krisztus engesztelő Szenvedése megújul s valamiképpen kiegészül és folytatódik Misztikus Testében, az Egyházban (XII Piusz).<

Cselekedeink örömet, vagy fájdalmat okoznak Krisztus Szívének. Nemcsak azért, mert földi életében mindegyiket látta és örömére vagy fájdalmára voltak, hanem mert Jézus Krisztus most is elszenvedi ezeket.

Jézus Krisztus Fizikai Testében már nem szenvedhet, örvendezhet azonban és örülhet. Minden jótett örömet okoz neki. Örvendezik amikor látja, hogy betérek egy templomba, úgy, ahogy egy jóbarát is örül, ha meglátogatom. Bűneink viszont, bár semmiféle fájdalmat nem okozhatnak neki, (hiszen megdicsőült s így szenvedésre képtelen), mégis mélységes részvétet váltanak ki belőle; valódi sebet ejtenek és fájdalmat okoznak Misztikus Testében.

Mi a Katolikus Egyházhoz tartozók egy test, egy lélek vagyunk, s mindegyikünk tette befolyással van a Misztikus Test egészére. Isten úgy akarta, hogy a mi tökéletességünktől függjön sok lélek üdvössége.

A bűnös ember mindenféle jogát elveszítette a természetfölötti életre, és még csak arra sincs lehetősége, hogy hatékonyan kifejezésre juttassa a bűntől való megszabadulás vágyát. Ez a vágy ugyanis az isteni irgalamsság gyümölcse; s Isten e kegyelem megadását a mi imáinkhoz és jótetteinkhez kötheti.

Sok kegyelmet Isten azért nem ad meg az Egyházának, mert a mi bűneink valóságos akadályt képeznek. A Misztikus Test valóban szenved mindegyikünk bűnei miatt.

A Szent Pál Apostol által a damaszkuszi úton tapasztalt jelenés nem volt egyszerűen szimbolikus. A megsebzett Krisztus Szíve ezt a valódi fájdalmat láttatja velünk. Nem csak a földi élete során elszenvedett fájdalmak ezek, hanem azok is, melyeket jelenleg szenved el Misztikus Testében, a bűnösök iránti jelenbeli részvétével együtt.

A mondottak fényében most már azt is jobban megérthetjük, hogyan kell viszonoznunk mindezt.

forrás:
Fracnesco Bamonte - Szűz Mária Harca

A Biblia nyelvhasználatában alázatos az, aki elismeri, hogy mindent Istennek köszönhet és mindent csak tőle vár.
Alázatos az, aki Istentől való teljes függőségi viszonyban él, csak benne bízik, nincs más vágya és nem leli örömét másban, mint Isten szüntelen keresésében és akaratának megvalósításában, amit szeretettel és készséggel ölel magához.

Az alázatos ember létének legmélyebb zsigeréig arra vágyik és arra törekszik, hogy teljesen Istené legyen.

Az alázat ugyanaz, mint a lelki szegénység, amelyről Jézus beszél a Boldogságokban: "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a Mennyek országa"(Mt 5,3).

Nem annyira társadalmi értelemben vett szegénységről van itt szó, hanem egyfajta belső, Isten mindenhatóságára való bizalmas ráhagyatkozó magatartásról és isteni terveire való feltétel nélküli nyitottságról.

forrás:
Fracnesco Bamonte - Szűz Mária Harca

Krisztus tanítványaiként mi állandó exodusban vagyunk. A keresztények mindig vándorló nomádok maradnak Isten keresésében egy nehéz, de gazdag zarándokúton. Az a fontos, hogy készségesek maradjunk Isten akaratára.

Akárcsak Ábrahám, gyakran mi sem tudjuk, merre vezet Isten. Mi egy stabil és tökéletes univerzumot szeretnénk, ám az emberi út görbe, kanyargós, sáros. Mégsem szabad elfelejteni, hogy az ember soha nincs egyedül. A legnehezebb látszatok ellenére Isten végül is a tökéletességre, a szentségre és saját hivatásunk teljes megvalósítása felé vezet.

Egy emberi létezés látszólag tragikum lehet, de Isten minden dolognak tudja a pontos jelentését. A mi Atyánk mindegyikünk számára egy tervet valósít meg. Egyszerűen csak azt kéri az embertől, hogy tanulékony és figyelmes legyen üzeneteire, amelyeket folyton küldd. Alávethet minket sértő bántalmaknak vagy gyötrő rágalmaknak. hogy megtanuljuk a szelídséget és az alázatot.

Ezen az úton ne felejtsük el Isten nagyszerű mondatát, amelyet Ábrahámhoz intézett:
„Járj előttem és légy tökéletes” (Ter 17,1) 

Isten jelenléte van az emberben, és az ember reménye Istenben.

Mert az ember szívében, annak a szívében, aki őt ismeri, vagy aki Őt még keresi, ott van
Isten ragyogó jelenléte.

forrás:
Robert Sarah bíboros: ISTEN vagy A SEMMI

Amikor Krisztus belép egy ember életébe, kimozdítja őt és átalakítja tetőtől talpig. Új irányt és új erkölcsi igazodási pontokat ad neki.

A kereszt fizikai megtapasztalása feltétlenül szükséges kegyelem a keresztény hitünkben való növekedéshez, és ugyanakkor a Krisztushoz való hasonlóságunk gondviselésszerű alkalma azért, hogy belépjünk a kimondhatatlan mélységeibe. Akkor megértjük, hogy misztériumot nyitott meg nekünk, mert a lándzsa továbbment Krisztus szívén, megnyitotta Istent, behatolt, hogy úgy mondjam a Szentháromság közepébe.

Az ember csak akkor lesz nagy, ha térden áll Isten előtt.
Amikor az ember Isten előtt van, belép a szakrális világ misztériumába, kapcsolat létesül, amely visszaadja az ember lényének isteni felépítését, miszerint Isten bennünk lakik. Az Atya minden ember szívében ott van, Ő ott vár bennünket, hogy kinyilatkoztassa magát nekünk.

„Bennem voltál én meg kint! Kint kerestelek, s torz mivoltommal belerohantam ékes teremtett világodba. Velem voltál, s én nem voltam veled” Szent Ágostom – Vallomások (XXVII fejezet)

Nem lehet szavakat találni Istenről szólva, ha csak vele valóban nem találkoztunk és személyes kapcsolatba nem léptünk.

Istentől eltávolodni annyi, mint elveszni,
vele maradni annyi, mint rendíthetetlennek lenni,
rátalálni annyi, mint újjászületni,
benne maradni annyi, mint élni.

Az ember csak Istennel kapcsolatban képes önmagát meghatározni.

„Aki magában vagy más emberben akarja megtalálni az öröm okát, az szomorú lesz, de aki Istenben akarja megtalálni örömének okát, mindig örömben lesz, mert Isten örökkévaló.” Szent Ágoston ..

Valójában mindannyian attól a társadalmi-politikai és történelmi közegtől függünk, amelyben élünk. Isten azonban többé-kevésbé örvendetes eseményeken keresztül és az ő választott közvetítőivel alakít minket az adott környezetben. Ő tudja, hogyan vezessen minket a történelem viszontagságain.

forrás:
Robert Sarah bíboros: ISTEN vagy A SEMMI

Szent Pál gyakran arra buzdít bennünket, hogy állandóan imádságban és könyörgésben éljünk: „Esedezzetek szüntelen könyörgésekkel és imával a lélekben. Legyetek éberek és állhatatosak az összes szentekért mondott imádságban” (Ef 6,18). Ugyanakkor képtelenségünket is hangsúlyozza, miszerint nem tudjuk, hogy mit kérjünk, és hogyan imádkozzunk. A Szentlélek mégis a segítségünkre jön, és ő maga jár közben értünk „kimondhatatlan sóhajtásokkal” (Róm 8,26).

Az imádság elsősorban a Szentlélek műve, aki imádkozik bennünk, átalakít belsőleg, és az egy és háromszemélyű Isten intimitásába merít. Ezért elsődleges csendet teremteni magunkban, és hallgatni, beleegyezni a kiüresedésbe, és ráhagyatkozni Istenre, aki bennünk van.

Az imádság nem mágikus pillanat, amely abban áll, hogy ilyen-olyan panaszunkat előadva közérzetünket jobbítsuk.

A belső csend segít meghallgatni a Szentlélek imádságát, amely a mi imádságunkká válik. A lélek közbenjár helyettünk. Az imádságban nem a szavak fontosak, hanem hogy sikerüljön elhallgatnunk, és hagyjuk beszélni a Szentlelket, halljuk sóhajtását és értünk való közbenjárását. Ha belépünk a Szentlélek titokzatos csendjébe, bizonyára meghallgattatunk, mert így szívünk Istent hallgató szív lesz.

Isten nem úgy válaszol, ahogyan szeretnénk, annál is inkább, mert gyakran lehetetlen dolgokat kérünk, mint a gyerekek, akik rengeteg ajándékra vágynak. Ez azonban nem szabad, hogy elfordítson minket Istentől. Főleg amikor a problémák valóságosak és kínoznak minket, és amikor megtapasztaljuk a kétség mélységes éjszakáját.

Végül is az imádság nem rendkívüli cselekvés, hanem egy gyermek csendje, aki teljesen Istenre fordította tekintetét.

Az imádság abban áll, hogy kissé szabadon hagyjuk magunkban Istent.
Tudni kell csendben, ráhagyatkozásban és bizalomban, határozottsággal és állhatatosan várakozni, még akkor is, ha sötét van a mi belső éjszakánkban.

Az imádság olyan mint a barátság, időt igényel, hogy megszilárduljon. Az imádság néha nehéz iskola. Csendben kibírni egy átkelést a hosszú és sivár sivatagon étel és ital nélkül, ahol előfordulhat, hogy az mondhatjuk, mint Lisieux-i Teréz: „Már azt sem tudom, hiszek-e abban amit énekelek.” A hívő, aki imádkozik az éjszakában jár, és gyakran úgy van mint a zarándok, aki a világosságot keresi.

Imádkozni annyi, mint belépni Isten akaratába. Bizonyos pillanatokban, amikor a szenvedés és az ellenünk támadt gyűlölet sötét éjszakájában vagyunk, előfordulhat, hogy felkiáltunk, mint Jézus: „Éloi, Éloi lámmá szábáktáni?” („Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”) (Mk 15,34). Senki sem fogja megérteni kiáltásunk értelmét, mert ez egy imádság: a hit kiáltása a mi Istenünk és a mi Atyánk felé. Ez Jézus kiáltása a kereszten, a Fiú elhagyatottságának kiáltása egyedül az Atya akaratához, hogy megerősítse a Gesztemáni-kertben már megpecsételt végleges és teljes engedelmességét.
Amikor imádkozott, szorongással tette, és amint verítéke vércseppekként hullott a földre, kijelentette: „Abba (Atyám)! Neked minden lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az legyen amit én akarok, hanem amit Te” (Mk 14,36).

Isten előbb szeretett minket. Imádkozni annyi, mint magunkat ráhagyni a szeretetre és szeretni magunkat. Imádkozni annyi, mint Istenre tekinteni, és hagyni, hogy Ő is nézzen bennünket: valóban kitenni magunkat Isten tekintetének, aki szentháromságos módon van és él bennünk. Ez nem csupán hasonlat, az Atya és a Fiú és a Szentlélek valóban bennünk él. Bennünk lakik Szentháromságos egységben és közösségben. Egy Isten három különböző személyben, ez a keresztségi hitvallásunk szíve.

Mi valóban Isten hajléka vagyunk.
Ezt fejti ki csodálatosan Szent Athanáz Searpionhoz, Thumuis püspökéhez írt levelében:
„Amikor a Szentlélek bennünk van, az Ige is bennünk van, aki őt adja, és az igében van, az Atya. Így valósul meg az írás: [Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.] (Jn 14,23). Ahol a világosság, ott van annak ragyogása, ahol a ragyogás, ott van az ő tevékenysége is és az ő tündöklő kegyelme.”

A lélek az imádság helye. Ezért ebben a Jézusnak fenntartott szentélyben, Istennek ebben a házában magánynak és csendnek kell uralkodnia, mert az imádságban elsősorban Isten szól, és mi figyelmesen hallgatjuk akaratának keresésében.

Imádkozni annyi, mint keresni Istent és engedni, hogy felfedje nekünk arcát és kinyilvánítsa akaratát. Bizonyára hisszük, hogy Isten bennünk lakik és él, de gyakran nem engedjük meg neki, hogy egészen szabadon éljen és cselekedjen, mozogjon és kifejezze magát. Elfoglaljuk egész nap és minden időben belső világunk egész területét. Mi makacsul mindig sokat akarunk tenni, beszélni, gondolni.
Annyi zajjal töltjük meg Isten hajlékát.

Meg kell tanulnunk, hogy a csend a bennünk élő Isten csendes jelenlétével való személyes és bensőséges találkozás útja.

Isten nem szélvész, nem földrengés vagy tűz, hanem a szellő szelíd lengedezésében van jelen.
Az igazi imádsághoz ki kell művelni és óvni a szívnek bizonyos szüzességét, más szavakkal, nem szabad belső és külső zajban élni, világiasságban, szétszórtságban, szórakozottságban. Bizonyos élvezetek szétszedik, feldarabolják létünk belső központját, elválasztanak tőle és szétszórnak.

A lelki szüzesség, a belső csend és a szükséges magány, a legalkalmasabb sziklák, amelyekre ráépíthetjük Istennel való életünket, a vele való szemtől szembeni benső együttléltet.

Ebből a találkozásból kijőve, arcunk bőrén Isten arcának ragyogó fényessége látszik, mint Mózes arcán, amikor lejött a hegyről, miután a Mindenhatóval beszélt.

forrás:
Robert Sarah bíboros: ISTEN vagy A SEMMI

A keresztény fejlődése Krisztus méreteire nem  elsősorban aszketikus erőlködés eredménye.

Nem  csupán küzdelem  és állandó önmegtagadás, jóllehet enélkül nincs Krisztuskövetés, de ez csak első  feltétele, nem pedig maga a szentség. 

Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által.  (2Kor 3,18)

A Szentlélekkel való átitatódás és átalakulásunk a dicsőségben együtt halad ugyanazon ritmusra, hiszen ugyanarról van szó. Kezdetben a hívő  csak a Lélek zsengéit birtokolja. Majd megtapasztalja a dicsőség növekedését, lehet, hogy nagyon fájdalmasan. Amikor egyedül marad, amikor a sötétben felragyog, hogy élete egyetlen értelme az istenfiúság.

Azután megigazul a Lélek által és lassan, szinte észrevétlenül átalakul. És egy nap a dicsőséges Krisztushoz hasonul az  ő feltámadásának ereje által.

Isten ugyanis a  hit által tett megigazulttá, hogy megismerjem  őt és feltámadásának erejét. És Krisztus azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja majd gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. (vö. Fii 3,9-10.21)

forrás: Barsi Balázs - A Teremtő Lélek

Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban.

A kereszténység az itt és most szentségére hív.
Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását.

A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk.

forrás:
Barsi Balázs - Magasság és Mélység

A lélekben, szívükben szegények a legnyitottabbak Isten és Isten nagy tettei iránt.

Szegények, mert szüntelenül készek elfogadni azt a magasból származó ajándékot, amely magától
Istentől jön.

Szívükben szegények azok, akik annak tudatában élnek, hogy mindent
Isten kezéből kaptak ingyenes ajándékul, és megbecsülnek minden kapott jót.
Szüntelenül hálálkodnak, fáradhatatlanul ismételgetik: 

"Minden kegyelem!" "Adjunk hálát az Úrnak, a mi Istenünknek. 

Róluk mondta ugyanakkor Jézus, hogy "tiszta szívűek", "szelídek", ők "éhezik és szomjazzák az igazságot",
ők a gyakran "szomorúak", ők a "békeszerzők" és "az igazságért üldözöttek".
Végül pedig ők az "irgalmasok". (Mt 5,3-10)

forrás:
Szent II. János Pál Pápa - Beszéd Rio De Janeiro (Vidigal nyomornegyedében) 1980 Július 2.

A nagy katasztrófák nagy tisztulást is hoznak azok életében, akik Istenben bíznak.
Amikor lelki értelemben mi is átéljük a keserű rabságból való szabadulást, első dolgunk
a szentély újjáépítése legyen, a régi helyén, saját szívünkben.
Nem szabad hátranézni, hogy mi mindent veszítettünk el – Isten úgyis tudja ezt, s attól,
amire örök üdvösségünkhöz továbbra is szükségünk van, nem hagyja, hogy megfosztassunk –
hanem előre kell tekinteni, s jól felhasználni az időt és a lehetőséget, amely adatott nekünk.

forrás:
Barsi Balázs,  Magasság és mélység

Embertársainknak nem csak a mi pusztán emberi szeretetünkre van szükségük, hanem arra a közösségre, amely bennünket Istennel összeköt.

Barsi Balázs.. 

Ha rossz természetedet alárendeled isteni kezemnek, Én mesterművet alkotok belőle.

Csak hagyd Rám magad! Úgy, mint a megtaposott szőlőszemek,
melyek az átalakulás után borrá lesznek, és ebből lesz Szent Vérem.

Te is az Én Szent Véremtől ittasulsz meg, de csak akkor, ha előbb átalakulsz, 
és mint a must, kitisztulsz. 

Vagy mint a búza, mely őrlés után lesz csak Szent Testemmé változtatva.
Te is csak az őrletés után változol át, és lesz istenivé nyomorúságos természeted.

forrás:
Az Úr Jézus szavai a Szeretetláng Lelki Naplóban - III/121 

Nem nagy dolog ma szentnek lenni, ha Istenben, és Istennek élünk!

Kellenek a tornacipős szentek, akik a gyermekei e kornak,
akik időt lelnek egy imára, az Istenhez a szívükkel szólnak!

Szükségünk van a lelki emberekre, akik kalapácsot, vagy tollat fognak,
vagy akik egy modern irodában számítógépeken kopognak,
akik a megpróbáltatásban a hitbe, Istenbe kapaszkodnak!

Kellenek szentek, kik a világban élnek, ízlelik az élet tiszta dolgait,
és minden szépséget megköszönnek, nem felejtve el Isten dolgait.

Kellenek, akik moziba járnak, egy jó sör mellett nagyot nevetnek,
de látva mások törött életét, hű hordozói a szeretetnek!

Akik kevésből adni tudnak, néha kenyeret, vagy mosolyt,
akik a közönynek ellenállnak, tesznek azokért, kiket elsodort
valamilyen emberi mulasztás, rosszindulatú, vagy önös érdek!

Kellenek a köznapi szentek a kínba csavart emberiségnek!
A világ lelki nyomorában, a hétköznapok kábulatában,
a katasztrófák iszonyatában, az önzés pokoli viharában,
valami új kell a mindennapokban, valami új kell a gyűlő romokban!

Kellenek a köznapi szentek! E század szinte sikolt értük!

Mert nem nagy dolog szentnek lenni, ha Istenben, Istennel élünk!

Akik minden gondjukkal az egyetlen Atyára hagyatkoznak, azok élete kivirágzik és gyümölcsöt terem Krisztusban.

Akik minden sebzettségükkel együtt felkarolják és hordozzák egymást, megízlelik a békességet, amely „sebből csordul alá” (Vasadi Péter).

Legyen bármilyen emberi sebzettség, sorcsapás, gyász az osztályrészünk, gyógyírt hoz rá az Istennel kötött szövetségből áradó ingyenes szeretet, s emberi kapcsolataink visszanyerik azt a mélységüket, melyet Isten ültetett beléjük öröktől fogva.

Barsi Balázs.. 

Az emberi szív minden nyugtalansága,  az érzékek zűrzavara
a rendetlen kívánságból és a fölösleges félelemből származik.

Nem is tart sokáig a kívül keresett békesség,  ha igaz alapot nem vet neki szíved állapota. 
Azaz, ha énbennem nem gyökerezel: változhatsz,  de meg nem javulsz.

Mert amikor alkalom adódik,  élsz is vele, s meglátod újra, sokszorosan, amitől menekültél. 

Kempus Tamás:
Krisztus követése

A derűs légkörű találkozón Ferenc Pápa hosszú beszédében, melyet folyamatosan rögtönzéseivel bővített, a keresztény ember szülői hivatásáról szólt.

Először azt a szellemi légkört említette, amellyel a mai ember Rómában is találkozik. „Rómának ma erkölcsi és spirituális újjászületésre van szüksége” – fogalmazott. A mostani szellemi légkör egyik legfőbb sajátossága az az ideológiai gyarmatosítás, melynek eszmei alapja a relativizmus. Azt vallja, hogy „az evangélium szép dolog, de maradjon csak ott, ahol van. Nem érinti meg a szívet”. Éppen ezért van szükség újjászületésre, a gyerekek és a fiatalok nevelésére, „mely felelősség elsősorban benneteket érint” – mondta a résztvevőknek a Szentatya. Megemlítette példaként a két héttel ezelőtti tapasztalatát, amikor egy fiatal apa elmondta: „általános iskolás gyermekeinknek estéről estére újra katekizmust kell tartanunk, hogy kivédjük mindazt a káros lecsapódást, amit a gyerekek az iskolából hoznak haza, néhány tanár és a tankönyvek hatásaként”.

Az őszi családszinódus távlatában szemlélve a szülői hivatást, a pápa annak misztériumáról beszélt. Minden szülői hivatás, az apaság és az anyaság is az Istentől ered. Ő hív bennünket a kölcsönös és feltétlen szeretetre és ennek gyümölcseként a gyermekvállalásra. Ez a nagyszerű szülői hivatás adja meg a lehetőségét annak, hogy az ember teljesen megvalósítsa önmagát, mert hasonlóvá válik az Istenhez. Apává és anyává lenni tesz bennünket sokkal inkább hasonlóvá az Istenhez. Ez a szülői mivolt egyfajta tanúságtétel is az összes többi keresztény számára, a papok és a szerzetesek számára is, hiszen ők a lelki apaságra és lelki anyaságra kapnak tőletek impulzust. A szeretet szépségét kell megmutatnotok, nem a múlékony lelkesedést, hanem hogy hisztek benne, hogy minden veszekedés után békére találtok. Tudjátok, milyen szép, amikor a gyerekek előtt megcsókoljátok egymást!

Ferenc pápa a szülőket arra emlékeztette, hogy a gyerekek állandóan, folyamatosan nézik, kémlelik és fürkészik a szüleiket, nézik az arcukat, amikor megjönnek a munkából, amikor vendéget fogadnak, amikor pihennek. Azt keresik a szüleik arcán, vajon boldogok-e. A másik oldalról tekintve – intette a pápa a szülőket – figyeljetek arra, hogy a köztetek támadó nehézségek, problémák első áldozatai a gyermekek, a ti gyermekeitek. Nincs nagyobb öröme egy gyermeknek, mint amikor azt látja, hogy a szülei gyengéden szeretik egymást, tisztelettel vannak egymás iránt, és ha kell, megbocsátanak egymásnak.

forrás:
Magyar kurir - Ferenc Pápa beszéde a szülői hivatásról  

Néha nehezebb szeretve lenni, mint szeretni, nehezebb elfogadni a szeretetet, mint szeretetet adni, különösen olyan emberek esetében, akik büszkék "önerejükre", "büszkeségükre".

Bizonyos értelemben megalázó szeretetet kapni és elfogadni. Sebezhetővé, kiszolgáltatottá tesz bennünket, fény derül arra, hogy szűkölködünk, fény derül emberi mivoltunkra, tökéletlenségünkre. A szeretet elfogadása kölcsönösséget, választ kíván, ami még kiszolgáltatottabbá tesz bennünket.

Amikor Jézus közeledik felénk a szeretetével, akkor fenyegetve, kiszolgáltatottnak érezhetjük magunkat, és esetleg visszakozunk, magunkba zárkózunk. Félelem szorongás tölthet el bennünket, bizonytalankodva azon tépelődünk, vajon túléljük-e ezt az önátadást, annak a gondosan fölépített életszemléletnek a felforgatását, amely személyiségünket és kapcsolatainkat mindeddig alakította. 

Engedni és elfogadni, hogy Jézus az Ő kimeríthetetlen szeretetével szeret minket, majd viszontszeretni - ez az egyetlen út a mennyországba. Tulajdonképpen ez maga a mennyország, amely már most itt, most kell, hogy elkezdődjön.

 forrás:
Ralph Martin - Mit mondd a Lélek - A katolikus egyház egy korszak végén.

Uram Jézus, újra alávetem magam neked és az Atyának. A te irányításod és védelmed alatt akarok élni. Hiszek benned. Bízom benned. Te vagy egyedüli reményem.

Nem fogadom el az ördög hazugságait. Nem akarok engedni a kísértéseinek.

Hatalmas erőddel segíts meg engem. Add kegyelmedet, hogy ellenállhassak neki és szilárdan megálljak a hitben. 

Ellene mondok a Sátánnak, minden cselekedetének és csábító hazugságának.

Jézushoz tartozom, az Ő védelme alatt állok ..

forrás:
Ralph Martin - Mit mondd a lélek / A katolikus egyház egy korszak végén / 

Minden, ami a világon van, a teremtő Istenről beszél és az ő végtelen és hatalmas, mégis minden apró fűszálra gyöngéden gondot viselő szeretetét énekli.

Barsi Balázs

Az Úr minden tudás birtokában van, és látja az idők jelét, tudtul adja a múltat és a jövendőt, és fölfedi a titkok leplét. Egy gondolat sem kerüli el figyelmét, s egy szó sincs rejtve előtte.

(Sir 42, 15-25)

Nézd, a tenyeremre rajzoltalak; falaid szemem előtt vannak szüntelen.
Sietve jönnek,  akik felépítenek, s akik leromboltak és kifosztottak,  azok elmennek.

forrás:
Iz 49,16-17

Szent Irenaeus, az első századok egyik szentje ezt írta:
„Isten nem azért teremtett, mert szüksége volt az emberre, hanem azért, hogy legyen valaki, akit elhalmozhat jótéteményeivel”.

Testvéreim,  tartsátok nagy örömnek,  ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.
Tudjátok, hogy hitetek próbáljanak állhatatosság a gyümölcse.
Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és fedhetetlenek legyetek,
és semmi tekintetben ne esetek  kifogás alá.

Isten azt adja neked amire szükséged van, nem azt amit megérdemelsz..

Bűneink abból származnak, hogy vagy túl nagyon vagy gyengén, vagy mert helytelen tárgyat szeretünk.

Ez azért is érdekes,  mert ha a szeretet a fő törekvésünk és ha a szeretet érdekében mindenre képesek vagyunk,  akkor könnyebben fékezzük meg az ösztönök bűnös jelentkezését.

Így erősödik meg a szeretet élete,  amely egyaránt bűnös, ha kevés, ha sok vagy ha helytelen irányú.


forrás:
Rendesi M.  Ferenc -  Egyéniségünk kibontása

Isten a maga valóságával minden emberben él, minden lélek templom. Isten dicsősége tölti be, még ha nem is látja, nem is tudja, még ha önmaga bűnben is él. 

Ha a kegyelem állapotában van, akkor tündöklik Isten gyönyörűségének verőfényében maga is, akár a tiszta kristály a napsugárban.  

Az igazak igen is látják, valóban élvezik ezt a fényözönt, amely számtalan lélekből kitör. A szeretet nagy isteni színjátéka ez. A szereteté, amely mint kozmikus valóság, mint erkölcsi jóság, mint isteni kegyelem is megjelenik. Mindez a legteljesebb tárgyi és erkölcsi, sőt a személyek egységében és boldogságában is előretörő valóság. 

Az ember önmagában élvezheti az Istent. Önmagában, mint sajátját, mint önmaga életét, egyéni erejét, állandóan élvezhető személyi boldogságát.

Nem holt anyag vagyunk, hanem fejlődő élet, tündöklő ragyogás, meleg szeretet, valóságosan megistenült lehetőség.

Urunk színeváltozásában csodálatos szépségben jelent meg apostolai előtt: "Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt mint a fény" (Mt 17,2). Isten gyönyörűségéből valami megjelent külsején, áthatott ruháján is. Jézus Istensége, a Szentháromság gyönyörűsége rajtunk is kivetítődik, mi magunk sugározzuk, árasztjuk Isten szépségét... Isten jelenléte maga is valóság... 

Nyomában lássuk magunkat így, ilyen isteninek, elragadó jónak és szépnek. Lássuk magunkat és társainkat mind ilyennek. Érzékeljük lelkileg minél gyakrabban a teljes egység belső valóságát, megistenült életünk áldott következményeit. Tudatosan élvezzük és sugározzuk Istenből nyert szeretetet, gazdagságunkat mindenfelé. 

forrás: 

Rendesi M. György - Egyéniségünk kibontása

Az Úr Jézus követésében nincs megállás. Az elakadás már távolodás és nem követés. Aki a Mester mellett kitart, az sohasem mondhatja: nincs tovább, elértem a végső lehetőséget.

A keresztény egyéniségnek éppen az a szépsége: hogy mindig jobban és mélyebben közelíti meg Krisztus tökélestességét. Nem nyugszik, nem elégszik meg az elért eredményekkel.

Érzi sejti a nagy kincseket, a kimeríthetetlennek ismert gazdagságot. Addig imádkozik, addig szereti, addig szemléli szívében lakozó Mesterét, ameddig új fényét, új szépségét, új tökéletességét fel nem ismeri, s azt követi.

forrás:

Rendesi M György - Egyéniségünk kibontása

Először önmagát szereti az ember önmagáért. Azután kezdi önmaga miatt Istent szeretni, mert érzi, hogy Isten nélkül nem boldogul.

Ha már így szereti, akkor lassan rájön Isten végtelen tökéletességére, szépségére, jóságára. Ekkor kezdi szeretni Istent önmagáért. De ebben is tovább fejlődik és ekkor már önmagát és mindenkit Istenért szeret, mert Isten szeretetében oldódik meg minden szeretet, egyedül Ő az értelme, szépsége, gazdagsága minden szeretetnek. 

Szent Bernát

A földön egyetlen létezőt sem nyomaszt a világnak ez az értelmetlensége, csak az embert.

Ő képes egyedül meglátni és átérezni, hogy a teremtett világ minden szépsége hiábavaló és elégtelen önmagában, hogy a végső ok és végső cél nélkül az élet végtelenül unalmas és sivár.

Van a létezés értelmetlenségének olyan éles észlelése és olyan félelmetesen pontos és hiteles kifejezése, amely jobban kiált a végső értelem, Isten után, mint sok szépen megfogalmazott, de a jelenségek felszínén megragadó imádság.

Aki látja az emberi élet s az egész világmindenség létezésének értelmetlenségét Isten nélkül, az – bár talán észre sem veszi – ott áll Isten színe előtt.

Barsi Balázs OFM

Ne elégedj meg kevesebbel, mint Isten legjobb tervével életedre. Ha ez azt jelenti, hogy keresztül kell menned a konfliktusok alagútján, menj át rajta. Az alagút közepén sötét lesz, és vissza akarsz majd fordulni a világosba, de tovább kell menned, ameddig ki nem jössz a másik oldalon a fénybe.

Meg kell járnunk a sötétséget, mielőtt megláthatnánk a világosságot.

forrás:
Rick Warren - Napi Remény / Örsy László - Boldogok a keresők.

Az álmok sosem válnak valóra azonnal. Mindig van egy várakozási időszak. Ábrahámnak az volt az álma, hogy egy hatalmas nép atyja lesz, és 90 évet várt, mielőtt azt mondhatták róla, hogy van egy fia. Noé álma egy bárka építése volt, de ez 120 évébe került neki.  Az Izraeliták kijöttek Egyiptomból, aztán 40 évig vándoroltak körben a pusztában, mielőtt beléptek volna az Ígéret Földjére, bár az csak kb. kétheti járásra volt Egyiptomtól.

Éppen úgy, mint az Izraeliták, néha mi is szándékosan késleltetve vagyunk. Isten arra használja a késést, hogy felkészítsen. Minden álomnak vannak nehézségei.  Isten arra használja a késést, hogy felkészítsen ezekre a nehézségekre. Isten tudta, hogy ha az Izraeliták felkészületlenül mennek harcba, akkor nem tudják majd kezelni ezt a helyzetet, így kellet nekik ez az idő felkészülni arra, ami előttük állt.

Isten arra is használja a késést, hogy próbára tegyen minket. V Mózes 8:2-ben azt mondja a Biblia: „Emlékezz vissza, hogyan vezetett az ÚR a pusztában végig a 40 éven át, alázatban tartott, és próbára tett, hogy megismerjen, mit válaszolsz, igazán engedelmeskedsz-e neki, vagy sem.” (TLB fordítás)

Amikor tehát késleltetve van az álmod, mit válaszolsz rá?

Ne félj!

Ez az első hiba, amit az Izraeliták elkövettek. V Mózes 1:28 azt mondja: „Miért kellene oda mennünk? Félünk. A férfiak, akiket kiküldtünk, azt mondják, hogy azok az emberek erősebbek és magasabbak nálunk.” (GNT fordítás) Az Izraelitáknak volt elég hitük kijönni Egyiptomból, de nem volt elég hitük belépni az Ígéret Földjére. Féltek.

A félelemmel az a probléma, hogy a pusztában tart. Meghosszabbítja a késést. Közületek sokak álma sohasem teljesül be, nem Isten miatt, hanem saját magatok miatt, mert nem mertek hitben lépni.

A félelem ellenszere, hogy Isten jelenlétére összpontosítasz. Felismered, hogy Isten veled van. Amikor félsz követni az Istentől kapott álmodat, akkor Isten jelenlétére kell fókuszálnod. Ő azt mondja:  „Ne félj, én veled vagyok!”  (Ézsaiás 41:10a – TLB fordítás) Ő most veled van. Veled is volt, és veled fog lenni mindig.

Néhányan közületek épp most vannak a késleltetés szakaszában. Imádkoztatok valamiért, és még nem történt meg. Lehet arról kezdtek gondolkozni, hogy Isten elfelejtett titeket.

Isten nem feledkezett meg rólatok! Szándékosan késleltet. Isten tudja min fogtok keresztül menni. Fel akarja építeni a jellemeteket, és meg akar tanítani, hogy bízzatok benne. Számíthattok rá, számíthattok a segítségére. Ne féljetek!

forrás:

Rick Warren: Napi Remény

Milyen boldog az az ember, aki megtanult jól imádkozni!

Szinte megtalálta itt a földön már a mennyország ajtaját, annak titkos kulcsát. Nem kell semmi mást tennie, mint kinyitnia ezt az ajtót és máris a mennyország kellős közepében találja magát. Vagy nem az égiek közé viszi az ima? Nem Istennel beszél az, aki imádkozik? Aki pedig megtanulta a szemléődést, aki megszokta, hogy Istent nézze, szépségével töltekezzék, benne gyönyörködjék, valóban a mennyországot találta meg! Vagy nem Isten szépsége és szeretete jelenti a mennyországot?
Hogyne lángolna ez a szerencsés ember az ima bensőséges perceiben, amikor az isteni szépség élvezése együtt jár a szeretet lángolásával is. Isten "látása" és a szeretet ikertestvérek.

Jól imádkozni nem könnyű!

Az imából erőt, megnyugvást meríteni még nehezebb. Hányszor vonulnánk vissza szívünk kamrájába, hányszor emelnénk fel értelmünket az Istenhez, ha erre képesek volnánk... Sokszor ima helyett csak gyötrődünk. A szárazság kiszikkasztja, megbénítja akaratunkat. Bárhova fordulunk egyedül találjuk magunkat, Istent nem leljük.

Kevesen emelkednek fel Krisztus nyomában a gyötrődés idején a megnyugváshoz, az Atya akaratára hagyatkozáshoz. Ilyenkor nehezen mondjuk ki: "Legyen meg a Te akaratod." Pedig enélkül nincs, nem lehet megnyugvás.

A tökéletességhez tartozik a gyakori, mind sűrűbb, egyszerű állandó imádság. Ki képes erre önmagától, amikor még "azt sem mondhatja senki: Jézus az Úr, hacsak a Szentlélek által nem" - Kor.12,3

"Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek" - Róm.8,26

Lelkünk bensőjében Ő szentel meg, Ő ébreszti fel bennünk a szeretet, Ő köt egybe Jézussal és az Atyával, Ő adja ajkunkra a szót, érezteti meg velünk az isteni igazságok ízét, Ő ad kitartást, állhatatosságot, tüzet, lángolást, izzást, a léleknek. Benne van minden reményünk.

forrás:
Rendesi M. György - Egyéniségünk kibontása (182.oldal)

Bármennyire is égbe nézünk, emberek maradunk. A küzdelmek kifárasztanak, erőink végesek, elernyedünk, vigasztalásra szorulunk. Nincs ember aki időnként ne igényelne erősítést, vigasztalást.

De vissza se tekinthetünk már. Az elhagyott "húsos fazekak" nem elégíthetnek ki. Megszoktuk az Isteni régiókat, tehát csak az Isten vigasztalhat meg bennünket.

Mindennek tudatában mondja Jézus: "Én pedig kérni fogom az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki mindörökké veletek marad" - Ján. 14,16

Jézus a Szentlelket Paraklétosnak, Vigasztalónak nevezi és ezzel a Szentlélek egyik elengedhetetlenül fontos szerepére mutat rá. Az Istenért vállalt magányban, harcban, küzdelmekben elfáradva, kimerülve, vajon ki lehetne más segítségünkre, mint az isteni Paraklétos? Ki emelhet fel bennünket, akik minden földi vigasztalásról lemondtunk, ha nem Ő, a Vigasztalás Lelke?

Azt az űrt, amelyet az érzéki világ elhagyása jelent számunkra, a Szentlélek tudja egyedül betölteni. Nem mintha ezzel egyenlő lenne, hanem éppen azért, mert hozzá nem mérhető. Amikor az isteni vigasztalás tölti el a lelket, akkor nem csak a múltért érzi magát bőségesen kárpótolva, hanem új erőt is nyer a jövő küzdelmeihez, áldozataihoz.

forrás:
Rendesi M. György - Egyéniségünk kibontása (181.oldal)

Minél nagyobb szárazságban, szenvedésben találja a vezető lelki gyermekét, annál nagyobb jósággal és megértéssel kezelje, irányítsa.

Ez a próba néha nagyon nehéz. Sokszor a belső szárazsághoz más lelki szenvedések is járulnak, sőt nem egyszer testiek is. Felléphetnek betegségek, anyagi károk, elhagyatottság, egyedülvalóság, a szó legszorosabb értelmében. Ehhez járulnak alelkiek. Könnyen úgy érzi, hogy mindenki elhagyta, még barátai, lelkiatyja, sőt az Isten is. Egészen egyedül bolyong és ez nagyon ránehezedik szívére.
Ha ilyenkor kísértések is fellépnek, akkor a gyötrődés, a sötétség betetőzik. Pedig az Isten ilyenkor hatalmat adhat a sátánnak is a próba fokozására. Nem csak a tisztaság ellen, de hite, és reménye, sőt szeretete ellen is támad a sötétség szelleme. A lélek már magában sem bízik és elveszti belső támpontjait.

Ki ne sajnálná ilyenkor a lelket, ki ne lenne részvéttel iránta?
Tehát nagy megértéssel kezeljük és bátorítsuk.

De tegyük mindezt úgy, hogy a szenvedés vállalására újabb lendületet és kedvet kapjon. Segítségünk ne merő vigasztalásokban merüljön ki, vagy abban, hogy eltereljük figyelmét. Ellenkezőleg, bátorítsuk, bíztassuk, hogy minél hősiesebben viselje keresztjeit, mert akiket az Isten szeret, azokat alaposan kipróbálja, megtisztítja.

Jézus is önként vállalta ezeket a lelkek megváltásáért, az Atya engesztelésére. Mi is így tegyünk, és vállaljunk még az Úr Jézussal való mind bensőbb azonosulásunk miatt is. Ilyenkor különösen ajánljuk nekik a belső egyesülést Jézussal a fájdalmas titkok alapján. Merüljenek el sokszor a szívükben élő Jézus szenvedéseibe és mondják neki gyakran: a Te lelkületeddel viseljük minden keresztünket... töviskoronád emlékére önként vállalunk szenvedéseket... ostorral kisajtolt véreddel lemossuk minden önzésünket... Ennek értelmében bártan, erősen, szívesen hordozzák keresztjeiket, sőt ha lehet még toldják meg önkéntes áldozatokkal, ha még oly picik is azok.

Nagyon fontos ez a bátor, hősi lelkület, a szenvedések öntudatos vállalása. Ezzel nőnek Krisztushoz, ezzel használják ki legjobban a passzív próba idejét.

Evvel jár az állhatatosság is. Bármeddig is tart ez a sötétség és sivárság - ne lanyhuljanak ne hagyják el magukat, ne törjenek össze. Jézus haláltusájával erősítsük őket gyöngeségeik idején. Vért izzadt, de nem hagyta abbasem az imát, sem nem mondta vissza a megváltást Atyjának. Tehát mi sem léphetünk vissza erről az útról, amikor a lelkekért, Jéusért, az Atyáért egyesülünk Istennel. Avval is erősítjük őket, hogy Isten nem enged rá olyan próbákat amelyeket nem volna képes elviselni.

Ha nagyok is a keresztek és sokáig is tartanak, akkor ennek célja is nagy. Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni és a keresztények állandó hivatása a kereszthordozás a lelkekért.

Ha az egység imája ilyenkor sehogysem megy, akkor a könnyebb szemlélődést ajánljuk, vagy az érzékek alkalmazását. Mindent úgy ahogyan a léleknek könnyebb. Csak az a fontos, hogy imájában kitartson, belső kapcsoalatban maradjon az Úrral. Amint lehet térjen vissza az egység imájára, a szerzett szemlélődésre, de ne erőltesse. Ha másképp nem megy mondjon röpimákat, merüljön el Istenbe, hogy megnyugodjon, erőt
merítsen...

Számítsunk arra, hogy ez az állapot évekig is eltarthat. Közben kapnak ugyan a lelkek Keresztes Szent János megállapítása szerint vigasztalásokat is és így nem látszik mindig egyetlen frázisnak ez az állapot. Tehát nem olyan rettenetesen elviselhetetlen, de rendkívül nehéz, főképpen ha 2, 5, 16 évig is eltart.

Bármiképpen is alakuljon a lélek sorsa, egészen Isten akaratára kell hagyatkoznia a lelki-vezetőnek és az egyénnek is. Isten szándékait nem tudhatjuk. Az egyén magatartásától azonban sok függ. Ha nagyon együttműködik a kegyelemmel, akkor kisebbedhetnek ezek a számok, korábban kiszárad a fa és előbb lesz alkalmas a nagy szeretet befogadására.

Hogy mindez bekövetkezzék, a lélek a szenvedések hősi viselélse mellett sajátítsa el a szükséges erényeket. Legyen roppant alázatos, szerény, türelmes, hagyatkozzék mindenben Isten szent tetszésére, nyíljon meg a szíve a többi szenvedők, bűnösök iránt, fokozódjék benne az apostoli buzgóság, engedelmesség és a többi erények.
Mindez lényeges ismertetőjele és tartozéka a tényleges misztikus állapotnak.

forrás:
Rendesi M. György - Egyéniségünk kibontása (313-315.oldal)

„Az emberi természet irányítása halálba vezet, de a Lélek vezetése élet és békesség. Aki az emberi természetének engedelmeskedik, nem lehet kedves Isten előtt.” - Róm. 8:6,8

Az elme békességének a kulcsa megtanulni irányítani az érzéseinket.

Négy fontos okot szeretnék megosztani veletek Isten Igéjéből, amiért fontos kezelni az érzéseidet.

1. Meg kell tanulnod irányítani az érzéseidet, mert azok gyakran megbízhatatlanok.Ami zsigerből jön, gyakran rossz, a megérzéseid sokszor csalnak, az érzéseid megannyiszor sötét utakra vezetnek. Nem támaszkodhatsz mindig arra, amit érzel! A Péld. 14:12 azt írja: „Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet.” Nem szabad mindent elfogadnod, amit érzel, mert nem minden helyes és hiteles, és nem biztos, hogy jó irányba vezet.

2. Meg kell tanulnod irányítani az érzéseidet, mert nem szeretnéd, hogy befolyásoljanak. Ha nem irányítod az érzéseidet, akkor azok fognak irányítani téged, és a hangulataid fognak befolyásolni! Hogyha csak az érzéseid vezetnek, mások is észreveszik ezt, és ki fogják ezt használni. A legrosszabb viszont az, hogy Sátán kedvenc fegyvere a negatív, romboló érzelmek, ezért fel fogja használni a félelmet, a megbánást és az aggodalmaskodást, hogy tönkretegye az életedet. A Biblia azt írja az 1Pt 5:8-ban:„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.”

3. Meg kell tanulnod irányítani az érzéseidet, hogy kedves lehess Isten előtt. Ha az érzéseid irányítják az életedet, nem irányíthatja azt az Isten! Hogyha az érzéseid alapján hozod meg a döntéseidet, azokat tetted az isteneddé, így nem lehet Isten az Urad! A Róma 8:6,8 ezt mondja: „Az emberi természet irányítása halálba vezet, de a Lélek vezetése élet és békesség. Aki az emberi természetének engedelmeskedik, nem lehet kedves Isten előtt.” Róm 8:6,8

   Meg kell tanulnod irányítani az érzéseidet, hogy sikeres lehess az életben. Több kutatás bizonyította, hogy sokkal fontosabb az érzelmi intelligencia, mint az értelmi, amikor a sikerről beszélünk. Hány olyan embert ismerünk, akik elvesztették a becsületüket a dühben kimondottak miatt, vagy elveszítettek egy munkalehetőséget az önfegyelem hiánya miatt?

A Biblia azt írja a: „Az emberek elvesznek és meghalnak a saját bolondságuk és az önfegyelem hiánya miatt”. Péld. 5:23

Amikor átadod az életedet Jézusnak, az érzéseidet is át kell adnod. Amikor azt mondod, hogy átadtad a szíved az Úrnak, akkor az érzéseidet is alá kell rendelned Neki! Jézus az érzéseid ura is akar lenni, nem csak a gondolataid és tetteid irányítója.

„Mostantól kezdve az elkövetkezendő életeteket nem emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint kell éljétek!”  - 1Pt. 4,2

forrás: Rick Warren - Napi remény

Ne bátortalanítson el, hogy hosszú az út ami az Úrhoz vezet. 

Az Isten, aki parancsol a szélnek, a víznek, képes kiűzni a fejedből a rossz gondolatokat. Belép majd a te ajtódon, leül majd a te asztalodhoz, és megmutatja majd neked a békét, a szeretetet.

Rajtad múlik majd, hogy ez a béke és szeretet a legfényesebb fegyver legyen, és akkor megválthatod majd a világot, ahogy elrendeltetett..

Páduai Szent Antal ..