Minden szenvedés próbatétel.

Anélkül, hogy energiáink javát arra fordítanánk, hogy megkeressük, ki a felelős érte, vagy hogy magunkat sajnáljuk, rögtön a mennyei Atyára kellene gondolnunk, akitől csak jó és tökéletes ajándék jön felénk. A rosszban, a fájdalomban, a lelki szenvedésben tudatosítanunk kell, hogy Atyánk nem azt akarja, hogy elessünk, elpusztuljunk, megaláztassunk, hanem hogy őt megdicsőítsük, s ezáltal előrehaladjunk az üdvösség útján.

Abban a pillanatban lesz a szenvedésből megváltó kereszt, ahogy kimondjuk Jézus szavát: „Legyen meg a te akaratod.” Ezzel nem a rosszhoz adtuk a beleegyezésünket, hanem a rossz mélyén az Atya által nekünk készített, még láthatatlan jóra mondtunk igent.

Egyedül a kereszt vállalása és magunkra vétele jelentheti a sátáni csapda elkerülését. Minden egyéb megoldási kísérlet kudarcra van ítélve. Ezért ne megváltoztatni akarjuk a Miatyánk két évezredes szövegét, hanem értsük jól: A „Ne vígy minket kísértésbe!” nem azt jelenti, hogy Isten esetleg rosszra kísérthetne minket – hiszen ő nem kísért és nem is kísérthető –, hanem azt fejezi ki, hogy tudatába vagyunk gyengeségünknek, mely miatt Isten kegyelme nélkül az isteni próbatétel ördögi kísértéssé válhat számunkra.

forrás:

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység