A keresztény fejlődése Krisztus méreteire nem  elsősorban aszketikus erőlködés eredménye.

Nem  csupán küzdelem  és állandó önmegtagadás, jóllehet enélkül nincs Krisztuskövetés, de ez csak első  feltétele, nem pedig maga a szentség. 

Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által.  (2Kor 3,18)

A Szentlélekkel való átitatódás és átalakulásunk a dicsőségben együtt halad ugyanazon ritmusra, hiszen ugyanarról van szó. Kezdetben a hívő  csak a Lélek zsengéit birtokolja. Majd megtapasztalja a dicsőség növekedését, lehet, hogy nagyon fájdalmasan. Amikor egyedül marad, amikor a sötétben felragyog, hogy élete egyetlen értelme az istenfiúság.

Azután megigazul a Lélek által és lassan, szinte észrevétlenül átalakul. És egy nap a dicsőséges Krisztushoz hasonul az  ő feltámadásának ereje által.

Isten ugyanis a  hit által tett megigazulttá, hogy megismerjem  őt és feltámadásának erejét. És Krisztus azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja majd gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. (vö. Fii 3,9-10.21)

forrás: Barsi Balázs - A Teremtő Lélek

Az Isten iránti bizalom ugyanis nem vakmerő, a következményekkel mit sem törődő. Benne van az üdvös félelem attól, hogy elronthatjuk a jót, amit Isten bennünk és rajtunk keresztül akar művelni a világban.

A kereszténység az itt és most szentségére hív.
Körülményeink meghatározása nem a mi feladatunk, és igazából akkor lehetünk nyugodtak, ha nem azt értük el ebben az életben, amit mindenáron szerettünk volna, mert ez annak a jele, hogy kiengedtük kezünkből sorsunk irányítását.

A mi feladatunk nem az irányítás, hanem az állandó készenlét és az engedelmesség annak, aki az örök haláltól megmentett és minden hajszálunkat számon tartó személyes szeretettel gondoskodik rólunk.

forrás:
Barsi Balázs - Magasság és Mélység

A lélekben, szívükben szegények a legnyitottabbak Isten és Isten nagy tettei iránt.

Szegények, mert szüntelenül készek elfogadni azt a magasból származó ajándékot, amely magától
Istentől jön.

Szívükben szegények azok, akik annak tudatában élnek, hogy mindent
Isten kezéből kaptak ingyenes ajándékul, és megbecsülnek minden kapott jót.
Szüntelenül hálálkodnak, fáradhatatlanul ismételgetik: 

"Minden kegyelem!" "Adjunk hálát az Úrnak, a mi Istenünknek. 

Róluk mondta ugyanakkor Jézus, hogy "tiszta szívűek", "szelídek", ők "éhezik és szomjazzák az igazságot",
ők a gyakran "szomorúak", ők a "békeszerzők" és "az igazságért üldözöttek".
Végül pedig ők az "irgalmasok". (Mt 5,3-10)

forrás:
Szent II. János Pál Pápa - Beszéd Rio De Janeiro (Vidigal nyomornegyedében) 1980 Július 2.