Isten félelme próbatétel idején.

1. Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra. 

2. Keményítsd meg szíved és légy állhatatos, a kísértés napján ne kapkodj el semmit. 

3. Ragaszkodj az Úrhoz és ne tágíts tőle, hogy életed végén majd felmagasztaljon. 

4. Mindent, ami rád szakad, tűrj el békességgel, maradj hűséges a megaláztatásban. 

5. Mert az aranyat tűzben próbálják, a kiválasztottakat meg a balsors kohójában. 

6. Bízzál az Istenben: gondodat viseli, járj egyenes úton és reménykedj benne. 

7. Akik Istent félitek, várjátok kegyelmét, ne hagyjátok el, nehogy elessetek. 

8. Akik Istent félitek, benne reméljetek, akkor nem marad el a jutalmatok.

9. Akik Istent félitek, jókat reméljetek, szüntelen örömet és irgalmasságot.

10. Nézzétek a letűnt nemzedékek sorát: melyik szégyenült meg, ha Istenben bízott? Az állhatatosak közül kit hagyott el? S kinek feje fölött nézett el, ha hívta? 

11. Mert jóságos az Isten és fölötte irgalmas, megbocsátja a bűnt és segít a balsorsban. 

12. Jaj a gyáváknak és a tétováknak, jaj a bűnösnek, aki kettős játékot űz. 

13. Jaj a lankadt szívnek, amelynek nincs hite: éppen mivel ilyen, nem talál oltalmat. 

14. Jaj neked, ingatag, állhatatlan ember: mit teszel majd, hogyha meglátogat az Úr? 

15. Akik az Urat félik, hallgatnak szavára, s az útjain járnak, akik őt szeretik. 

16. Akik félik az Urat, keresik a kedvét, és akik szeretik, törvényében élnek. 

17. Akik az Urat félik, kitárják szívüket, s rábízzák magukat igaz alázattal. 

18. Vessük magunkat Isten karjaiba, ne kerüljünk az emberek kezébe, mert amilyen nagy ő, éppoly nagy irgalma.

forrás: Sirák fiának könyve  2.

"Találj egy csendes és félreeső helyet, hogy ne érezz kísértést arra, hogy szerepet kell játszanod Isten előtt.

Amikor ezen a helyen vagy, legyél olyan természetes és őszinte, amilyen csak lenni tudsz.

A figyelem át fog terelődni rólad Istenre, és elkezded majd érezni az Ő kegyelmét." (Máté 6:6,)

Isten nem fog szólni hozzád, ha az életedben nagy zaj vesz körül.

Van, amikor egyedül és csendben kell lenned.

A kulcs ahhoz, hogy meghalld Isten szavát és megértsd, mi az Ő terve az életeddel kapcsolatban az, hogy tudd, hogy Isten találkozni szeretne veled.

Rá kell ébredned arra, hogy nem te vársz Istenre, hanem Ő vár rád. Isten arra teremtett, hogy kapcsolatban légy vele. Azt szeretné, hogy időt tölts vele minden nap. És azt, hogy ezt a vele töltött időt betervezd a mindennapjaidba. Isten vár.

Manapság nehéz egyedül lenni egy csendes helyen. Nem tudom, hogy tisztában vagy-e azzal, mennyi zaj van az életedben. Mindig szól a rádió az autóban, vagy fülhallgató van a füledben, vagy a Bluetooth van bekapcsolva. Sok helyen, ahol várakozni kell, a boltokban, a liftben még a zene is szól. Nagyon kevés az az idő, amit teljes csöndben tölthetsz el.

"Légy csendben Isten jelenlétében és várj türelemmel, amíg cselekszik." (Zsolt 37,7) NLT

A legtöbb ember azért nem hallja soha Isten szavát, mert soha nem lassít le eléggé, hogy az Úr beszélhessen vele. Le kell lassítanod, csendben kell maradnod egy darabig, és várnod kell Istenedre!

forrás: Rick Warren - Céltudatos élet

http://napiremeny.blog.hu/

"A beteljesüléshez hozzátartozik a várakozás is, – az élet minden területén – amikor még tudtak élni az emberek – mert ismerték az élet dinamikáját, átélték a hiányt..."

Koraszülött

Kipke Tamás jegyzete

Nem kell szakképzett szülésznőnek vagy orvosnak lenni ahhoz, hogy az ember tudja, a koraszülés egyaránt veszélyes arra, aki szül, és arra is, aki születik. Mindennek megvan a maga ideje – bibliás bölcsesség ez az Ószövetségből, a Prédikátor könyvéből. De ahogy a kétezer-háromszáz éve megfogalmazott gondolatok, és az egész Biblia, úgy sokaknál – egyre többeknél – maga a bölcsesség is feledésbe merül. Korunk mintha a felejtés nagy korszaka volna.

Feledékeny és türelmetlen korunkban hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a készülődés fontosságáról. A zenekar sokat próbál, a muzsikusok otthon is szorgalmasan gyakorolnak a nagy fellépés előtt – ha valóban fontos számukra az a koncert. Ami igazán sokat jelent nekünk, attól nem szabad sajnálni az időt – beleértve a rá való felkészülést is. Valójában az az értékes számunkra – még ha elfelejtkezünk is róla! –, amire nem sajnáljuk a perceket, órákat, napokat és éveket. Ha több időt töltünk a számítógép előtt, mint a társunkkal, a bevásárlóközpontban, mint a templomban, akkor legyen legalább annyi tisztesség bennünk, hogy belátjuk, ez mit is jelent…

Könnyen és gyorsan – korunk jelszavával hirdetik magukat manapság a nyelviskolák, az autóvezetői és karriertanfolyamok, és gyakran a hiteleket kínáló bankok is. Pedig tudhatnánk, hogy a gyorsan bekebelezett tudás nem hagy elég mély nyomot az agyi struktúrákban, a másfél hónap alatt megszerzett jogosítványok számának növekedése szoros összefüggésben áll a közúti balesetek sokasodásával, a könnyen és gyorsan felmarkolt hitelek a fizetésképtelenné válással.

A koraszülött vizsgajegyek és diplomák, jogosítványok és karrierek korában a könnyen és gyorsan igénye vezet egyre többeket emberi kapcsolataik terén is. Pedig az odaadott idő nemcsak jelzi valaminek-valakinek a fontosságát, hanem növeli is. Gondoljunk csak A kis herceg bölcs rókájára Saint-Exupéry meséjében: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, azt teszi olyan értékessé a rózsádat.”

Mindez arról jutott eszembe, hogy advent első vasárnapján egy dunántúli kisváros főterén láttam egy életnagyságú betlehemet: szalmatetős istálló, benne az állatok, a pásztorok, a napkeleti bölcsek, József és Mária – és a jászolban a Kisded. Mintha már karácsony volna… Igaz, már évek óta így megy ez: november végétől amolyan álkarácsonyi „very happy” hangulatot árasztanak az üzletek kirakatai, azt harsonázva, hogy „már csak az kell, hogy tőlünk – jó sokat – vásárolj, és teljes lesz a boldogságod”.

Nem lesz teljes. Legkevésbé éppen azoké, akik könnyen és gyorsan kapják meg azt – amit nem is vártak… A beteljesüléshez hozzátartozik a várakozás is – az élet minden területén. A nagy ünnepeket várakozó időszakok előzték meg akkor, amikor még tudtak élni az emberek – mert ismerték az élet dinamikáját. Átélték a hiányt, amit kitölteni hivatott az ünnep: böjtölve várták az ünnepi vacsorát. A jegyesek is böjtölve várták a menyegzőjüket – átélték a hiányt, azt, hogy szükségük van a másikra. Az adventi várakozás és böjt lényege is ugyanez volna: éljük át a hiányt. Akiben nincs hiányérzet, aki mindenféle pótlékokkal – drága kacatokkal, futó kapcsolatokkal vagy olcsó hangulatokkal – tölti ki a benne ásító űrt, a sóvárgó hiányt, az nem jut el a várakozásig. És aki nem jut el a várakozásig, annak számára nincsen, mert nem lehet beteljesülés.
Ezért aztán rosszkedvűen néztem azt a kisvárosi betlehemet, benne a koraszülött Kisdedet. Ne altassuk el hiányérzetünket, ne tegyünk úgy és ne érezzük azt, mintha. Nem. A jászol még üre

forrás: Új Ember - Magyarország katolikus hetilapja

Vannak reménytelen helyek, esetek, emberek, ügyek, hitek, stb.

“Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.” Márk 6,11

Piszok-nehéz. Amilyen jól hangzik, legalább annyira nehéz megtenni. Persze, ehelyett kínkeservesen próbálkozunk bebizonyítani nekik, hogy de, ez fontos. Önmegalázás. Hihetetlen, hogy mit nem vagyunk képesek megtenni, csak hogy ne kelljen elmenni, és még a port is leverni a lábunkról. Még Istent is belerángatjuk. Hol van itt olyan, hogy a Szentlélek nem engedett ide, vagy oda menni… itt csak predestinálva vagy egy parókiára. Ha elmész, kudarc. Ha elmész, bukta. Ha elmész, megfutamodás. Ha elmész, menekülés. Melyik Bibliából olvastuk ki mi ezt? Mikor hagyjuk már abba, hogy olyan emberekbe kapaszkodunk, akik nem akarnak befogadni sem minket, sem az Igét? Az a baj, hogy nem tudjuk nem kudarcként megélni azt, hogy Istennek nem mindenhol van terve velünk. Nem mindenkivel van terve és főleg nem mindenhol akar élő gyülekezetet építeni. Építünk mi helyette újjá: templomokat, parókiákat, ilyen meg olyan központokat, kultúrkampf meg jelenlét, meg mittudomén még milyen önlegitimáló egyháziasított szegénységi bizonyítvány. Porleveréssel távozás? Az kudarc….

Pedig van rá példa. Csak kettőt hadd említsek meg. Az egyik nem kisebb személy, mint maga Isten fia, Jézus. Szóval bennem általában van egy, neked nem ment, mert béna vagy, de majd én, meglátod, milyen ügyes leszek. Persze, van, hogy összejön, mert nem vagyunk egyformák, de azért gyakran beletörik a bicskám, és be kell lássam, vannak reménytelen helyek, esetek, emberek, ügyek, hitek, stb.

Szóval Jézus. Na, jó, önhitt vagyok, de azért annyira nem, hogy azt mondjam, oké, Jézus, neked nem ment, de figyeld csak apucit, így kell ezt csinálni. Itt még én is leoldott sarukkal meghajtom magam a tény előtt, van, ahol még Isten fia sem tud mit kezdeni az emberekkel. Jézus HAZA megy, szűkebb pátriájába, a szülőföldjére, és elkezd tanítani a zsinagógában. Az embereknek ugyan leesik, hogy Jézus milyen bölcs, stb. de az a legnagyobb problémájuk, hogy te, figyelj már, ez nem annak az ácsnak a fia, meg az anyja, meg a húga is itt lakik… magyarán: mit jártatja ez itt a száját, egy ő is közülünk. Az evangélium ezt a nagyon erős mondatot is odabiggyeszti: “Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.” Persze, mindig van egy-két ember, de hát a kivétel a szabályt erősíti, vagy hogy van ez? Ezt követően Jézus még tanít a környező falvakban, de lényegében eredménytelenül. Biztos hiányzott a missziológia óráról, amikor a falusi misszióról volt szó. Mindegy is… Szóval kiküldi a tanítványait, és itt mondja nekik azt, hogy ahol nem fogadnak be, onnan menjetek tovább, és még a port is verjétek le a lábatokról bizonyságul ELLENÜK. Ez nagyon tanulságos számomra, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten igéjének terjedése a hallgatókon is múlik. Mi, igehirdetők, pásztorok, hajlamosak vagyunk teljesen magunkra venni a felelősséget, és magunkat okolni az eredménytelen szolgálatért. Pedig aki megkeményíti a szívét… azzal mit is tudnál tenni?

A másik. Van egy Pál apostol nevű nagy-formátumú fickó, akinek az Athéni szolgálata kudarcba fulladt. Nem is találsz a Bibliában olyan levelet, hogy Pál apostol levele az athéni gyülekezethez, mert hogy ott nem jött létre gyülekezet. Pedig ez a Pál nem volt egy könnyen lerázható fickó. Tehetségtelen sem volt, meg a hitével sem volt gond, a műveltségével sem, de akármennyire próbálta az athéniaknak a legtrendiebben elmondani az evangéliumot, az athéniaknak olyan magasan volt az ingerküszöbük vallás tekintetében, hogy Pál evangéliuma egyszerűen túl light volt nekik. Talán ha valami kultikus prostitúciót propagált volna, arra talált volna vevőket, de az “Ismeretlenen Isten”, azon túl, hogy számára is van egy szobor, nem igazán fogta meg őket. Pedig Pál athéni beszéde egy igazi gyöngyszem, intellektuális gyönyör, amit összehoz benne, tényleg kitesz magárét, és kétségtelen, hogy megvan benne minden, amiről egy athéni azt mondhatta: ez műveltség. De magasról tettek Pálra. Főleg, amikor előhozakodott a test feltámadásával… na, ott végkép elveszítette a hitelét az athéniek előtt, akik filozófiailag a test feltámadását akarták a legkevésbé. Ők megszabadulni igyekeztek a testtől, a lélek börtönétől, és úgy megistenülni. Lényeg, az athéniak azt mondtak, érdekes, érdekes, erről még máskor is meghallgatunk. Majdnem ráveszel, hogy keresztyénné legyek? A majdnem lényegében NEM.

Azt kell mondjam, a mi büszkeségünk nem engedi, hogy kimondjuk, van helyzet, amikor a legtöbbet az adott helyen lakóknak azzal segítünk, hogy leverjük a port a lábunkról, bizonyságul ellenük. Aztán gondolkodjanak el, ha egyáltalán érdemesnek találják rá ezt az egész hit-dolgot.

forrás: 

Szikszai Szabolcs

Újragondoló.hu