A nyugati kultúra problémája az, hogy érdeklődésünk túlságosan szétszórt, és ez gyakorta középszerűséghez vezet. Nem szakosodtunk valamire, ami azonosíthatna minket a történelem hangversenyében. A zenekar minden hangszerén akarunk játszani ahelyett, hogy kitűnnénk valamelyikben, és így maradandó nyomot hagynánk a világban.

A kacsa tud úszni, járni és repülni, de nem múlja felül a középszerűséget a három közül egyikben sem. Soha sem fog oly fönségesen repülni, mint a sas, vagy oly ünnepélyesen, mint a kondorkeselyű. Esetlen járása ellentéte a gazella eleganciájának vagy a leopárd gyorsaságának. Úszni sem úszik oly kecsesen mint a delfinek.

Sokan szeretnek kacsák lenni, a zenekar minden hangszerén játszva, de képtelenek szólistaként fellépni egy koncerten.

A vízió lehetővé teszi, hogy mindig a célra irányuljon tekintetünk anélkül, hogy akár jobbra akár balra eltérnénk. Egy egyensúlyozó művész aki a kifeszített kötélen sétál, nem azt nézi, hogy hova lép, mert akkor leesne. Pályálya végére szegezi tekintetét. A vízió az általunk keresett értékekre összpontosít.

" Fussunk kitartással, szegezzük tekintetünket Jézusra." ( Zsid 12,1-2 )

forrás:

Jose H. Prado Flores: Pál Titka.

Ahhoz, hogy elnyerjük a győztesek jutalmát, mindig előre kell futni, anélkül, hogy felelevenítenénk a múltat, vagy elmúlt helyzetekbe kapaszkodva élnénk.

A győztesek profiljának van egy közös jellemzője. Minden nagy ember, aki az élet valamilyen terén fontos sikereket ért el, közös nevezőt birtokol: tudják, hogy kik ők, hogy mit akarnak, és miért, eljutottak a megvalósításhoz szükséges bölcsességre, és semmi sem állíthatja meg őket.

Mindezekhez öt dologra van szükségünk: határozott önazonosságra, Isten tervének átlátására, az elérendő cél megállapítására, ezen felül indítékra, hogy megtegyed a dolgokat, és állhatatosságra a nehézségek és kudarcok között is.

Az állhatatosság az előleg amit ki kell fizetni ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a győztesek jutalmát. Az állhatatlanság a kisebb erőkifejtés törvényének a leánya, egyike hedonista társadalmunk legveszélyesebb csapásainak. Olyan korban élünk, ahol minden automatikus. Elég lenyomni egy gombot ahhoz, hogy ajtókat nyissunk ki, eljuttassunk egy üzenetet a világ másik felére, vagy irányítsunk egy számítógépet.

De az élet más, olyan lassú folyamat, amely türelmet és kitartást kíván.

forrás:

Jose H. Prado Flores: Pál Titka.

süti beállítások módosítása