Vannak reménytelen helyek, esetek, emberek, ügyek, hitek, stb.

“Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem is hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.” Márk 6,11

Piszok-nehéz. Amilyen jól hangzik, legalább annyira nehéz megtenni. Persze, ehelyett kínkeservesen próbálkozunk bebizonyítani nekik, hogy de, ez fontos. Önmegalázás. Hihetetlen, hogy mit nem vagyunk képesek megtenni, csak hogy ne kelljen elmenni, és még a port is leverni a lábunkról. Még Istent is belerángatjuk. Hol van itt olyan, hogy a Szentlélek nem engedett ide, vagy oda menni… itt csak predestinálva vagy egy parókiára. Ha elmész, kudarc. Ha elmész, bukta. Ha elmész, megfutamodás. Ha elmész, menekülés. Melyik Bibliából olvastuk ki mi ezt? Mikor hagyjuk már abba, hogy olyan emberekbe kapaszkodunk, akik nem akarnak befogadni sem minket, sem az Igét? Az a baj, hogy nem tudjuk nem kudarcként megélni azt, hogy Istennek nem mindenhol van terve velünk. Nem mindenkivel van terve és főleg nem mindenhol akar élő gyülekezetet építeni. Építünk mi helyette újjá: templomokat, parókiákat, ilyen meg olyan központokat, kultúrkampf meg jelenlét, meg mittudomén még milyen önlegitimáló egyháziasított szegénységi bizonyítvány. Porleveréssel távozás? Az kudarc….

Pedig van rá példa. Csak kettőt hadd említsek meg. Az egyik nem kisebb személy, mint maga Isten fia, Jézus. Szóval bennem általában van egy, neked nem ment, mert béna vagy, de majd én, meglátod, milyen ügyes leszek. Persze, van, hogy összejön, mert nem vagyunk egyformák, de azért gyakran beletörik a bicskám, és be kell lássam, vannak reménytelen helyek, esetek, emberek, ügyek, hitek, stb.

Szóval Jézus. Na, jó, önhitt vagyok, de azért annyira nem, hogy azt mondjam, oké, Jézus, neked nem ment, de figyeld csak apucit, így kell ezt csinálni. Itt még én is leoldott sarukkal meghajtom magam a tény előtt, van, ahol még Isten fia sem tud mit kezdeni az emberekkel. Jézus HAZA megy, szűkebb pátriájába, a szülőföldjére, és elkezd tanítani a zsinagógában. Az embereknek ugyan leesik, hogy Jézus milyen bölcs, stb. de az a legnagyobb problémájuk, hogy te, figyelj már, ez nem annak az ácsnak a fia, meg az anyja, meg a húga is itt lakik… magyarán: mit jártatja ez itt a száját, egy ő is közülünk. Az evangélium ezt a nagyon erős mondatot is odabiggyeszti: “Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.” Persze, mindig van egy-két ember, de hát a kivétel a szabályt erősíti, vagy hogy van ez? Ezt követően Jézus még tanít a környező falvakban, de lényegében eredménytelenül. Biztos hiányzott a missziológia óráról, amikor a falusi misszióról volt szó. Mindegy is… Szóval kiküldi a tanítványait, és itt mondja nekik azt, hogy ahol nem fogadnak be, onnan menjetek tovább, és még a port is verjétek le a lábatokról bizonyságul ELLENÜK. Ez nagyon tanulságos számomra, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten igéjének terjedése a hallgatókon is múlik. Mi, igehirdetők, pásztorok, hajlamosak vagyunk teljesen magunkra venni a felelősséget, és magunkat okolni az eredménytelen szolgálatért. Pedig aki megkeményíti a szívét… azzal mit is tudnál tenni?

A másik. Van egy Pál apostol nevű nagy-formátumú fickó, akinek az Athéni szolgálata kudarcba fulladt. Nem is találsz a Bibliában olyan levelet, hogy Pál apostol levele az athéni gyülekezethez, mert hogy ott nem jött létre gyülekezet. Pedig ez a Pál nem volt egy könnyen lerázható fickó. Tehetségtelen sem volt, meg a hitével sem volt gond, a műveltségével sem, de akármennyire próbálta az athéniaknak a legtrendiebben elmondani az evangéliumot, az athéniaknak olyan magasan volt az ingerküszöbük vallás tekintetében, hogy Pál evangéliuma egyszerűen túl light volt nekik. Talán ha valami kultikus prostitúciót propagált volna, arra talált volna vevőket, de az “Ismeretlenen Isten”, azon túl, hogy számára is van egy szobor, nem igazán fogta meg őket. Pedig Pál athéni beszéde egy igazi gyöngyszem, intellektuális gyönyör, amit összehoz benne, tényleg kitesz magárét, és kétségtelen, hogy megvan benne minden, amiről egy athéni azt mondhatta: ez műveltség. De magasról tettek Pálra. Főleg, amikor előhozakodott a test feltámadásával… na, ott végkép elveszítette a hitelét az athéniek előtt, akik filozófiailag a test feltámadását akarták a legkevésbé. Ők megszabadulni igyekeztek a testtől, a lélek börtönétől, és úgy megistenülni. Lényeg, az athéniak azt mondtak, érdekes, érdekes, erről még máskor is meghallgatunk. Majdnem ráveszel, hogy keresztyénné legyek? A majdnem lényegében NEM.

Azt kell mondjam, a mi büszkeségünk nem engedi, hogy kimondjuk, van helyzet, amikor a legtöbbet az adott helyen lakóknak azzal segítünk, hogy leverjük a port a lábunkról, bizonyságul ellenük. Aztán gondolkodjanak el, ha egyáltalán érdemesnek találják rá ezt az egész hit-dolgot.

forrás: 

Szikszai Szabolcs

Újragondoló.hu